Antalfy Mihály (szerk.): Perjogi döntvénytár Új folyam II. kötet (Budapest, 1949)
Perjogi döntvénytár 59 C 14.és 15. sorsz. a. az Országos Lakásépítési Hitelszövetkezet javára 15.000 P tőke és jár. erejéig bekebelezett jelzálogjogot 15 nap alatt töröltessék. Az alperesek ennek a kötelezettségüknek nem feleltek meg, mert — miként a per során az 1947. évi március 11-i tárgyaláson is előadták — az Országos Lakásépítési Hitelszövetkezet a törlési engedély kiadását megtagadta s az 5. sorszám alatt csatolt, nem kifogásolt levélben azt is kijelentette, hogy ezidőszerint az engedélyt a 12.180/1946. M. E. és a 8.100/1947. Korm. sz. rendelet értelmében semmiféle fizetési feltételek mellett sem adhatja ki. Ehhez képest az ítéletben megszabott teljesítés nem áll a végrehajtást szenvedők módjában, már pedig ezeket a Ppé. 49. §-ának helyes értelmezése szerint pénzbírsággal csak olyan munkára, vagy másnemű teljesítésre lehet szorítani, amelynek véghezvitelére megvan a lehetőségük. A lehetetlenséggel pedig, ha az azonnal és kétségtelenül kimutatható, a végrehajtást szenvedők a végrehajtási eljárás során is védekezhetnek. A most elbírálás alatt álló esetben áll ez annál is inkább, mert a lehetetlenség már a per folyamán is megvolt s így az végrehajtást megszüntetési perrel a Ppé. 39. §-a értelmében már nem is érvényesíthető. A kifejtetteknél fogva, helyes a felfolyamodási híróságnak az a állásfoglalása, hogy a pénzbírság kiszabását ezúttal mellőzni kell. A felfolyamodás tehát alaptalan, miért is azt a Kúria elutasította. Ezzel kapcsolatban utal a Kúria a Ppé. 49 §-a 3. bekezdésének a rendelkezésére, amely módot ad a végrehaj tat óknak a teljesítés készpénzbeli egyenértékének a megállapítására és behajtására (illetőleg letétbe helyeztetésére). Kúria, Pk. V. 2.677/1947. — 1948 április 16. 60. (Vht. 237) a. d. p.) Szerződés felmondása és ennek igazolása nem elégséges a birtokos elleni igény megalapozására. A szerződés alapján történő birtoklás a szerződő fél egyoldalú állításával nem minősíthető vitássá váltnak a Vht. 237. §. d. pontja alkalmazásában akkor sem, ha az alperes a felperes megbízása alapján volna birtokban (birlaló lenne). Indokolás. I. A.Vt. 237. §-ának a) pontja alapján a zárlat egyéb feltétel fennforgása esetén is csak akkor rendelhető el, ha a kérelme; ő a birtokos elleni igényét közokirattal vagy teljes bizonyítóerejű magánokirattal igazolja.