Antalfy Mihály (szerk.): Perjogi döntvénytár Új folyam II. kötet (Budapest, 1949)

Perjogi döntvénytár 91 lésükre nézve az előbbi tulajdonos hitelezőinek tekintendők, akiknek kielégítését az államosítási törvény különleges szabályozásra tartván fenn, a kereseti igény elbírálásánál a felperesek által felhívott általános szabályokat alkalmazni nem lehet. Azért az ezekkel kapcsolatos felülvizsgálati érvelések méltatását a Kúria nem tartotta szükségesnek. Minthogy pedig az államosítási törvény szerint a volt tulajdonos hitelezőinek kielégítését a magyar állam vállalta, amelyet a bányászat kezelésére a 23.500/1946. M. E. számú rendelettel megalakult s önálló jogalanyisággal bíró II. rendű alperes részvénytársasággal azonos jogi személynek tekinteni nem lehet, azt pedig, hogy az állam által vállalt kötelezettség áthárítható-e és milyen mértékben, a 13. § szerint meghozandó törvény lesz csak hivatva szabályozni, annak meghozataláig a követelés jogalapja a II. rendű alperessel szemben ezidőszerint nem állapítható meg. A perköltségre vonatkozó megváltoztató rendelkezés indoka az, hogy a fellebbezési bíróság a fellebbezési költség megfizetésére felpereseket egyetemlegesen kötelezte annak ellenére, hogy ha egy keresetben több felperes külön-külön követelést érvényesít, mint a jelen esetben, a perköltségért minden felperes az érvényesített követelés arányában csak személyesen felelős. Ezért a Kúria a másodbírói ítélet vonatkozó rendelkezésének megváltoztatásával a felpereseket terhelő perköltséget külön-külön a rendelkező rész szerinti méltányos összegben állapította meg, mert a keresetindítás idejében az elkövetkezendő jogi szabályozás tekintetében bizonytalanságban voltak. Kúria, P. II. 2.003/1948. — 1948 Október 5. = Hasonló P. II. 1837/1948. és 2.004/1948. 90. (4.50011948. Korm. sz. rend. 2. §-)Az id. rendelettel a végkielégítés behajtására megállapított végrehajtási korlátozás a biztosítási végrehajtásra és az annak elkerülése végett letett összegre is alkalmazandó. Indokolás : A 4.500/1948. Korm. sz. rendelet 2. §-a szerint a munkáltató végkielégítés címén az 1950. évi július hó 31. napjáig ötezer forintnál magasabb összeget csak abban az esetben fizethet ki, ha ez az alkalmazott négyhónapi illetményének összegét nem haladja meg. Ugyanezen rendelet 5. §-a szerint viszont olyan bírói ítélet alapján, amely a jelen rendeletben megállapított mértéknél nagyobb összegű végkielégítésben marasztal, az 1950. évi július hó 31. napjáig csak a jelen rendeletben megszabott mértékig van helye végrehajtásnak'.