Antalfy Mihály (szerk.): Perjogi döntvénytár Új folyam I. kötet (Budapest, 1948)

meg, hogy az alperes őt egy idegen férfival : Cs. Mihállyal megcsalja s ezáltal a tartásra érdemetlenné vált. Ebben a perben lényeges, vájjon a felperes erről a kapcsolatról csak az okirat aláírása után szerzett-e tudomást? Ennek bizonyítása a felperest terhelte. — A fellebezési bíróság részben az elsőbíróságtól átvett, részben a saját tényállása szerint azt állapította meg, hogy a felperes az alperesnek Cs. Mihállyal kapcsolatos viszonyáról csak a megállapodás létrejötte után értesült. Ennek a megállapításnak az alapjának az elsőbíróságnak az a fel­lebbezési bíróság által elfogadott álláspontja szolgált, hogy a körülmények­nek a Pp. 270. §-a szerinti mérlegelése után a felperesnek mint bizonyító félnek a vallomása mutatkozik valószínűnek s így a Pp. 371. §-a értelmé­ben a vallomására megeskethető. Alperes felülvizsgálati panaszában ezt a tényállást iratellenesség, nyilvánvalóan helytelen ténybeli következtetés és jogszabálysértés címén támadja meg. Ez a panasz alapos. A m. Kúria megítélése szerint a bizonyítás eredménye — figyelem­mel a felperes ismételt perbeli és személyes előadására, valamint K. P.-né tanú vallomására — nem alkalmas a felperes eskü alatt tett vallomásának a valószínűsítésére. A Pp. 371. §-ának első bekezdését sértette meg tehát a fellebbezési bíróság azzal, hogy magáévá tette az elsőbíróságnak azt a dön­tését, amellyel a felperest a vallomására megeskette és a tényállást annak alapján állapította meg. Ezek szerint a felperesnek az az állítása, hogy az alperesnek szóban­lévő kapcsolatáról csak az okirat aláírása után szerzett tudomást, bizonyí­tatlan maradt. Azt az állítását pedig, hogy az alperes az okirat aláírása után folytatta a viszonyt Cs. Mihállyal, az alperes tagadásával szemben semmivel seni bizonyította. Ilyen körülmények között a felperes a megállapodás hatálytalanítását jogszerűen nem kérheti, miért is a m. Kúria — a nélkül, hogy annak a vizs­gálatába bocsátkozna, vájjon az alperes és Cs. Mihály között fennállott-e valóban kapcsolat vagy sem — a fellebbezési bíróság ítéletét megváltoz­tatta és a felperes alaptalan keresetét elutasította. (Kúria, P. III. 3.141/1944/27. sz. 1946 március 20.)' 71. (Pp. 388. és 424. §.) Részítélet hozatala esetében az ügyvédi munkadíj átértékelése iránti kérelem elbírálásának véghatározatra utalása. 4 5

Next

/
Thumbnails
Contents