Antalfy Mihály (szerk.): Perjogi döntvénytár Új folyam I. kötet (Budapest, 1948)

158. (Pp. 130. §.) I. A kereset szükségessége arra a célra, hogy a fel­peres a közigazgatási hatóságok határozatait újrafvétellel támad­hassa meg, meg nem állapítható (Pp. 411. §.) II. A fellebbezési bíróság ítéletének indokai ellen csak akkor van helye felülvizsgálat­nak, ha az indokolás a keresettel érvényesített jog tekintetében rendel­kezést tartalmaz és ekként határozat jellegű, vagy oly lényeges kijelen­tést, vagy megállapítást foglal magában, amely a peres felek jog­viszonyaira a jövőre vonatkozóan kihatással bírhat, akár az új per­ben, akár az újított perben a félre sérelmes lehet. Indokolás. I. A Pp. 130. §-a értelmében keresetet valmely jogviszony vagy jog fennállásának megállapítása iránt is lehet indítani, ha a megálla­pítás szükségesnek mutatkozik a felperes jogállapotának a biztosításéra az alperessel szemben. A felperes eme törvényhely alapján indított keresetet a távollevő S. H. árvaszékileg kirendelt gondnoka ellen. A felperes annak megállapí­tását kérte, hogy a közte, mint vevő és S. H. mint eladó között a sz. házban levő korcsmaüzletre vonatkozóan 1940. évimájus hó 11. napján létrejött adásvételi szerződés érvényes,helyesebben most is érvényben van. Az alperes, egyéb? az érdemre vonatkozó védekezésén alőadása mellett, kétségbe vonta a megállapítási kereset szükségességét. Elsősorban a megállapítás szükségességének kérdésével kell foglal­kozni egyrészt azért, mert ez még abban az esetben is hivatalból volna vizsgálandó, ha az alperes a vonatkozó védekezést elő nem terjesztette volna, másrészt azért, mert megállapítási érdek hiányában a kereset annak érdemi vizsgálata nélkül elutasítandó. A megállapítás szükségességét a felperes tartozik állítani és a szüksé­gesség megállapíthatásának alapjául szolgáló tényeket, az alperes tagadása esetén bizonyítani. A felperes állította, hogy szüksége van a bírói megállapításra abból a célból, hogy a közigazgatási hatóságoknak a 235.050/1945. XV. P. M. és a 3630/1945. M. E. számú rendeletekre alapított azokat a határozatait, amelyek szerint őt az üzlethelyiség elhagyására, illetőleg az eredeti enge­délyes (az alperes) részére való átadására és italmérési engedélyének át­helyezésére kötelezték, újrafelvétellel támadhassa meg, de szüksége van abból a célból is, hogy bírói úton érvényesíthesse az alperessel szemben keletkezett magánjogi igényeit. A meg nem támadott és ekként irányadó tényállás szerint a gondnok által képviselt S. H. (a következőkben egyszerűsítés okából az alperes) 10* 147

Next

/
Thumbnails
Contents