Antalfy Mihály (szerk.): Perjogi döntvénytár Új folyam I. kötet (Budapest, 1948)

Az alperesnek felülvizsgálati kérelme tehát alaptalan. A fellebbezési bíróság az elsőbíróságnak azt az ítéleti rendelkezését is helybenhagyta, amely kimondja, hogy az alperes végleges nőtartási igénye tárgyában az eljárást az elkülönített végítélet jogerőre emelkedése után kérelemre folytatja. Habár ezt a rendelkezést a peres felek jogorvoslattal nem is támadták meg, a m. Kúria szükségesnek találta rámutatni arra, hogy ez a jogi álláspont — téves. Ugyanis a 6800/1945. M. E. sz. rendelet a vétkesség elvét elejtvén, megszűnt a Pp. 695. §-ban foglalt annak a köte­lező rendelkezésnek az indoka is, hogy a névviselés és végleges nőtartás kér­dését felbontó ítéletben külön kereset vagy viszontkereset nélkül is el kell intézni. Okszerűen következik tehát, hogy csupán a kötelék kérdésében rendelkező elkülönített végítélet hozatalának ily perekben törvényes aka­dálya nincs. Ha tehát a feleség ily igényeket érvényesít, ezekre irányuló kérelmeit a rendelet alapján megindított bontóperben tartozik előterjesz­teni, s az ily kérelmeket ugyanabban a perben el kell intézni. Nem lehet azonban joghasonlóság alapján az ily igényekre a Pp. 690. §-ának 2. bekezdé­sét alkalmazni, vagyis ezeket illetően a kötelék tárgyában hozott elkülöní­tett végítélet jogerőre emelkedése után az elsőbíróságnak az eljárást nem kérelemre, hanem hivatalból kell folytatnia. Ezért a m. Kúria ily értelemben a rendelkező részt kiegészítette. A fellebbezési bíróság az elsőbírósági és fellebbezési eljárási házasság­védői díjakat adópengőben állapította meg. Ezeknek a közismert pénzrom­lás folytán történt teljes elértéktelenedése és a forintnak mint törvényes fizetési eszköznek bevezetése tette indokolttá, hogy a m. Kúria a házasság­védőnek a mai napon előterjesztett kérelmére a házasságvédói díjakat átértékelve a 9.000/1946. M. E. számú rendelet 12. §-a értelmében forintban állapította meg és minthogy a házasságvédői díjak megtérítési kötelezettsége az ügy végelintézésétől független, úgy ezeknek, valamint a felülvizsgálati eljárási — házasságvédői díjnak a fizetésére az 1.220/1940. M. E. sz. rendelet alapján az alperest, azoknak az előlegezésére pedig a Te. 55. §-a értelmében a felperest kötelezte. A m. Kúria a felülvizsgálati eljárási költségeket csupán mennyiségileg állapította meg. Annak viselésének kérdése a hozandó véghatározatra tar­tozik. (Kúria, P. III. 1645/1946. sz. — 1946 december 4.) 149. (Trt. 168. §) A T. B. 168. §-a alapján a telekkönyvi hatóság által hozott végzés vagy a foganatosított bejegyzés kiigazításá­nak csak valamely bejegyzés teljesítésénél felmerülő nyilvánkönyvi 136

Next

/
Thumbnails
Contents