Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XVIII. kötet (Budapest, 1934)

Perjogi Döntvénytár. 105 pontjából merőben közömbös, hogy van-e közöttük bontóper folyamatban vagy sem. Éppen ebből az okból fölösleges lett volna a Te. 137. §-ában kifejezetten megjelölni azt, hogy a gyermek a szülővel szemben igényli a tartást, mert ez a «gyermek» szó családjogi értelmén kívül a házassági bontóperre történt kapcsolatos utalásból is szükségszerűen következik. A Te. 137. §-ában előforduló «gyermek» kifejezésnek olyan tág értelmezése, hogy az az unokát is jelenti, azért sem foghat helyet, mert az a közigazgatási hatóság hatáskörének kiterjesztéséhez vezetne. Márpedig általános szabály, hogy magánjogi ügyekben a közigazgatási hatóság hatáskörét szorosan kell értelmezni. Ugyanebből az okból nem nyerhet a jelen esetben alkalmazást a logikai törvénymagyarázatnak a közigazgatási hatóság által hivatkozott az a szabálya sem, amely szerint : «ahol a törvény nem tesz különbséget, ott különböztetni nem is szabad.* (Lege non distinguente nec nobis est distinguere). Mindehhez járul, hogy a kérdés történeti fejlődése is ellene mond a közigazgatási hatóságok jogi álláspontjának. Ennek megérthetése végett vissza kell nyúlni az 1877 : XX. tc. 11. §-ának ma már hatályban nem levő utolsóelőtti és utolsó bekezdésére, mint amelyek értelmében a törvényes kiskorú gyermek vagy unoka részéről a szülő vagy nagyszülő részére és viszont fizetendő tartási összeg megállapítása a gyámhatóság hatáskörébe tartozott, és az e tárgyban hozott határozatot a felsőbb gyámhatósághoz hivatalból kellett felterjeszteni. Ettől az általános szabálytól részben eltérő rendelkezést tartalmazott az idézett törvény 13. §-ának első bekezdése, amely szerint a szülők törvényes elválása esetében aziránt, hogy a gyermeket melyik tartsa magánál, s a tartás és nevelés költségeit melyik legyen köteles viselni, a fennálló jogszabályok értelmében a bíróság határozott. A bírói határozat jogerőre emelkedéséig azonban, amennyiben a szülők erre nézve meg nem egyeztek, a gyámtörvény 13. §-ának harmadik bekezdése alapján ideiglenesen a gyámhatóság határozott. És ugyanezek a szabályok voltak irányadók a 13. § negyedik bekezdése értelmében akkor is, ha a szülők törvényesen nem váltak ugyan el, azonban tartósan különváltan éltek s gyermekeik tartásáról és ellátásáról kellőleg nem gondoskodtak. A Ppé. 21. §-ának első bekezdése a gyámtörvény 11. §-ának utolsóelőtti és utolsó bekezdését hatályon kívül helyezte és ezzel a gyámhatóság hatásköre az unoka és a nagyszülő tartási igénye tekintetében megszűnt. A Ppé. 21. §-ának utolsó bekezdése pedig a gyámtörvény