Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XVII. kötet (Budapest, 1933)

Perjogi Döntvénytár. 81 Kelt Budapesten, a kir. Kúria közpolgári ügyekben ala­kított jogegységi tanácsának az 1929. évi november hó 25. napján tartott ülésében. Hitelesíttetett a kir. Kúria közpolgári ügyekben alakított jogegységi tanácsának az 1929. évi november hó 25. napján tartott ülésében. 90. A kir. Kúria jogegységi tanácsának 39. számú polgári döntvénye. Ha a kielégítési végrehajtást a perköltség erejéig a Ppé. (1912: LIV. tc.) 18. §-a alapján a pernyertes félnek az ügyvédje kéri, a végrehajtást szenvedő ebben az esetben is be­számíthatja a perköltségbe a pernyertes fél ellen már koráb­ban hozott bírósági határozat alapján megillető követelését. Indokok : A jogegységi tanácsnak egyidejűleg meghozott 38. számú polgári döntvénye szerint annak a per- vagy más eljárási költségnek erejéig, amelyben a felet az ellenfél részére marasztalták, azért rendelhető el a végrehajtás annak az ügy­védnek a javára is, aki az ellenfelet a marasztaláskor képviselte, mert ez felel meg annak a célnak, amely a törvényhozást az 1912 : LIV. tc. 18. §-a utolsó bekezdésének megalkotásában vezette, továbbá mert a végrehajtásnak az ügyvéd javára meg­engedése abból is következik, hogy a törvény rendelkezését az anyagi jog szempontjából akként kell felfogni, hogy azzal a törvény az ügyvéd javára zálogjogot enged. A zálogul szolgáló követelést a zálogjogra kiterjedő hatály­lyal csak a záloghitelező hozzájárulásával lehet ugyan jogügylet útján megszüntetni vagy a záloghitelező hátrányára megvál­toztatni (például elengedni vagy a követelést biztosító zálog­jogról lemondani), de ez a szabály a korábban hozott bírósági határozaton alapuló ellenkövetelés beszámítását nem zárhatja ki. Az ily ellenkövetelés ugyanis szintén megítélt követelés és egyben olyan, amely a zálogul szolgáló követelésnél korábban járt le. Korábban lejárt és megítélt ellenkövetelést pedig az engedményessel szemben is be lehet számítani és az ilyen ellen­követelés beszámíthatását a követelés végrehajtás alá vonása sem érinti; nem érintheti tehát a végrehajtási eljáráson kívül keletkezett zálogjog sem. Nem zárja ki a beszámítást az sem, hogy a Ppé. 18. §-ának utolsó bekezdése szerint az ügyvédnek a költségre harmadik személyek igényeivel szemben elsőbbségi joga van, mert a tör­Perjogi Döntvénytár. XVII. 6

Next

/
Thumbnails
Contents