Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XVI. kötet (Budapest, 1932)

Perjogi Döntvénytár. 55 peres által e részben meg sem támadott, tehát a Pp. 534. §-a alapján a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a Titán vegyipari részvénytársaság végrehajtató letiltatta Z. Ede végrehajtást szenvedőnek alperestől járó fizetése, jutaléka és egyéb más címen járó illetménye 1/3-aá részét, évi 2000 pengő érintetlen hagyása mellett. Ezt a letiltó rendelvényt alperes 1927. június hó 9-én vette kézhez. Alperes a bírói letiltást megelőző időben, 1926. június hó 29-én 1200 pengő fizetési előleget folyósított Z. Ede alkalmazott­jának s vele abban állapodott meg, hogy havi összjárandóságá­nak x/3-a,d. részét fogja e tartozása törlesztésére a havonta esedé­kes illetmények kifizetésekor levonni. Miután a letiltó rendel­vény kézbesítésekor még alperes követelése kifizetve nem volt, alperes a felperest s Z. Ede többi hitelezőit is értesítette, hogy követelése csak 1928. januárban lesz teljesen kifizetve s ettől kezdve a rendelvénynek eleget fog tenni. Alperes az 1928. év február hótól kezdve a fizetési részleteket felperesnek, mint ki­rendelet ügygondnoknak fizeti. E tényállás alapján a fellebbezési bíróságnak az a döntése, mely szerint felperest arra irányuló keresetével, hogy alperes a Z. Ede végrehajtást szenvedett­nek 1927. június 2-től 1928. január 31-ig járó letiltott járandó­ságának megfizetésére köteleztessék, elutasította, jogszabályt nem sért. Alperesnek ugyanis Z. Ede végrehajtást szenvedettel, mint alkalmazottjával kötött az a megállapodása, hogy a neki adott előleget havi járandósága 1J3-Sid részének levonásával fogja tör­leszteni, a végrehajtatóval szemben csak akkor hatálytalan, ha az a hitelezők kijátszását célozná. Ezt azonban a felperes nem is állította, ebben az irányban felperes a fellebbezési bíróság íté­letét felülvizsgálati kérelmében meg sem támadta. Alperes tehát a végrehajtást szenvedő illetményének 1l3-&d részére az adott fizetési előleg összege erejéig joghatályosan szerzett visszatartási jogot. Miután pedig az 1908 : XLI. tc. 11. § kötelezően írja elő, hogy az állandó magánalkalmazásban levő egyének fizetésének és bármely járandóságának legfeljebb 1/3-ad része és ez is csak úgy vehető végrehajtás alá, hogy a végrehajtást szenvedő részére évi 2000 pengő érintetlenül ma­radjon s így a keresetben jelzett időre végrehajtást szenvedett­nek lefoglalható fizetése nem volt, a fellebbezési bíróságnak el­utasító ítéleti rendelkezése az anyagi jognak megfelel. Ez alapon a kir. ítélőtábla felperesnek alaptalan felülvizsgálati kérelmét az összegszerűség tekintetében felhozott s e döntés folytán tárgy­talanná vált panasz elbírálása nélkül elutasította. Alperes a felperes felülvizsgálati kérelmére, bírói felhívásra válasziratot be

Next

/
Thumbnails
Contents