Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XIII. kötet (Budapest, 1929)

\ 1 Perjogi Döntvénytár. bíróság jogerős határozata által ezen előjegyzés igazolásának lett volna helye, a kir. Kúria jogerős ítélete alapján tehát az abban megítélt követelési összeg erejéig — miután a követelési összeg kifizetésére a kötelezettnek hosszabb határidő van megszabva, melynek leteltéig a kötelezett ellen végrehajtás el nem rendel­hető — a megítélt követelési összeg biztosítása végett a zálogjog bekebelezésének — az ítélet erre vonatkozó rendelkezése hiányá­ban is — a tkvi rendtartás fentidézett szakaszai alapján helye van. = A Pp. 51. §-a csak a teljesítési határidő lejárta után ad biztosítási végre­hajtást ; ellenben a tkvi rdts !>2. ij-a szerint az előjegyzésnek előbb is helye van. 48. /. A perköltségre nézve kimondott előzetes végrehajthatóság a foganatosított biztosítási végre­hajtás ama költségeire is kiterjed, amelyeket az ellen­félnek ugyanolyan arányban kell viselnie, amily arányban ö a perköltségben és fellebbviteli költség­ben marasztaltaiott. — //. A végrehajtást szenvedők ama kifogása, hogy a megállapított biztosítási végre­hajtás költségei túlmagasan lettek megállapítva, a kielégítési végrehajtás elrendelésénél már figyelembe nem vehető. — ///. Végrehajtási ügyben is megszün­tethető a esak részben sikeres felfolyamodás költsége. (Kúria 1927 nov. 8. Pk. V. 6674. sz.) A kir. Kúria: A másodbíróság végzésének a per- és fellebbe­zési költségekre vonatkozó nehezteli részét egészben megváltoz­tatja és e részben az elsőbíróság végzését hagyja helyben; a biztosítási végrehajtás költségeire vonatkozó neheztelt részét azon­ban csak részben és akkép változtatja meg, hogy a költségeknek csak háromnegyed része vagyis 2109 P 54 f erejéig rendeli el a kielégítési végrehajtást s ennyiben az elsőbíróság végzését, míg a 2109 P 54 f-t meghaladó biztosítási költségekre nézve a másod­bíróság végzésének elutasító rendelkezését hagyja helyben; a másodbíróság végzésének egyéb nem neheztelt részét pedig nem érinti. A végrehajtató ama kérelmének, hogy a felfolyamodás költ­ségében a végrehajtást szenvedők elmarasztaltassanak, a kir. Kúria helyet nem ad. Indokok: A kielégítési végrehajtás elrendelése iránti kére­lem alapjául szolgáló másodbírósági ítélet szerint az alperesek csak a tőkék és azok kamatai tekintetében köteleztettek bírói le­tétbe helyezésre, míg a per- és fellebbezési költségek tekinteté-

Next

/
Thumbnails
Contents