Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XIII. kötet (Budapest, 1929)

I'erjogi Döntvénytár. 7 felhatalmazás, amely lehetővé teszi a jogorvoslatoknak a legmeszszebb menő korlátozását és a hivatali teendőknek legmesszebb menő decentralizálását, a 2. §. második bekezdésének a) pontjában és az a) melléklet A) II. fejezetében foglalt különös (részlet) „ felhatalmazással összevetve, arra is kiterjed, hogy a m. kir. államvasúti alkalmazottak nyugdíj, illetőleg nyugbérügyeiben a kormány a rendes bíróság hatáskörét kizárja és ezeket az ügyeket kizárólag alsóbbrendű — közigazgatási szervek hatáskörében összpontosítsa. Már pedig nem fér kétség ahhoz, hogy nálunk közigazgatási szervnek kelt tekinteni mindazokat a szerveket is, amelyek elsősorban a magángazdálkodás szolgálatában állanak ugyan, de amelyeket a törvényhozás vagy a törvényhozás hatáskörében eljáró kormány gyalorlati célszerűségi okokból kisebb-nagyobb mértékben közhatósági működésre (üzletrendészet, közvagyonfelügyelet stb.) is kötelez, illetőleg feljogosít. (Márffy: Magyar Közigazgatási és Pénzügyi Jog X. 63.) Ehhez járul, hogy az olyan felhatalmazás, amely bizonyos jogviszonyoknak a fennálló törvényektől eltérő módon való rendezésére jogosít, — kizáró rendelkezés hiányában — magában foglalja az illető jogviszonyok keretében felmerülő vitás kérdések elbírálására kihatott szervek kijelölésének a jogát is. Ez annál inkább áll, mert a magyar alkotmányban nincsen az államhatalmi és egyéb hatásköröket külön, egységesen és kimerítően szabályozó alaptörvény (a külföldi jogrendszerekből ismeretes ú. n. Jurisdictionsnorm,) sőt egyáltalán semmiféle alaptörvény, mert a magyar alkotmány alaptörvény vagy alkotmánytörvény és egyéb törvény között abból a szempontból, hogy a tartalma szerint az alkotmányjog körébe vágó kérdést szabályozó törvény megváltoztatásához különösebb forma volna szükséges, különbséget nem tesz. Azonban ettől eltekintve, azt a kérdést, hogy a m. kir. államvasúli alkalmazottak nyugellátási ügyeiben a bírói hatáskör kizárására, mint rendeleti intézkedésre a gazdaságosság elvének érvényre juttatása érdekében szükség volt-e, a bíróság az 1879. évi XL. tc. 10. §-ának első bekezdésében foglalt tilalom folytán nem is vizsgálhatja, mert az említett törvényhely szerint, amely általános érvényű alkotmányjogi szabályt tartalmaz, a miniszteri rendeletnek vagy a szabályrendeletnek egyes esetekre való alkalmazásánál joga van ugyan a bíróságnak azok törvényessége felelt is határozni, de nem szabad azok szükségességét vagy célszerűségét (1869 : IV. tc. 19. §.) bírálat alá venni. S nem gyakorolhat ilyen bírálatot a törvényhozás átruházott hatáskörében eljáró kormány rendeleti ténye felett a bíróság még akkor sem, ha — mint ezúttal — a szükségesség szempontját maga a törvényhozó testület szabja meg a rendeleti szabályozás végső korlátjául. Egyfelől ugyanis ez a merőben jogpolitikai szempont bírói mérlege-