Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. XIII. kötet (Budapest, 1929)

Perjogi Döntvénytár. '6 1907 : L tc. senUartalmazotl az alkalmazónak magánjogi igényeinek érvényesíthetése tekintetében semmiféle hatásköri rendelkezést. Annyira magától értetődő lévén, hogy az alkalmazottak szolgálati jogviszonyából eredő magánjogi vitás kérdések csak a rendes bírói útra tartozhatnak, hogy ennek kiemelését az eredeti javaslat teljesen szükségtelennek tartotta. A 34. és 55. §-ok hatásköri rendelkezéseit utólag, a képviselőház igazságügyi bizottságának jelentése alapján, iktatták a javaslat szövegébe azzal az indokolással, hogy «e toldás biztosítja minden alkalmazottnak a jogot, hogy a törvényellenesen történt elbocsátás minden esetében magánjogi igényeit a független bíróság útján érvényesíthesse annak dacára, hogy a javaslat a fegyelmi bíráskodási merőben a kollegiális bíráskodásnak tartja fenn, s ezért a bizottság e természetes jogszabályi e helyült is kifejezett és világos rendelkezésben kívánta kiemelni)'. A 34. és 55. §-okban foglalt toldást tehát fölös óvatosságból, kétség elhárítása végett azért iktatták törvénybe, nehogy a rendes bíróság a fegyelmi bíróság végérvényes határozatával elbocsátásra íléll alkalmazott magánjogi igényére nézve leszállítsa a saját hatáskörét abból az okból, hogy itt már jogerős fegyelmi bírósági ítélet \an. Ha pedig a törvény — 34. és 55. §-ából kitetszően — még a fegyelmi bíróság ítélete ellenére is biztosítani kívánta az államvasúti alkalmazott részére azt a természetes jogszabályban gvökerező jogot, hogy magánjogi igényeit a törvény rendes útján érvényesíthesse, annál inkább helye van a rendes bírói útnak az 1914 : XVII. tc. 34. és 55. §-aiban nem említett azokban az esetekben, amelyekben a fegyelmi bíróság nem határozott. Az előadottakból nyilvánvaló, hogy a rendes bírói útnak a 34. és 55. fokban említelt esetekre korlátozása e szakaszoknak olyan megszorító értelmezésével volna egyértelmű, amely a legélesebb ellentétben állana egyfelől alkotmányjogunk fentemlített és a Hatásköri Bíróság gyakorlatában is állandóan alkalmazott általános hatásköri szabályával, másfelől az 1907 : L. tc. és az 1914 : XVII. tc. rendszerével és szellemével, valamint a törvényhozónak világosan felismerhető szándékával. Nem érinti ennek az álláspontnak a helyességét az 1914. évi XVII. tc. 13. §-ának az a rendelkezése sem, amely szerint az alkalmazott szolgálati igényét illető panaszával és kérelmével közvetlenül, külső közbenjárás igénybevétele nélkül, szolgálati úton fordulhat közvetlen szolgálali főnökéhez, innen az illetékes felsőbbséghez, amelynek a panasz folytán telt intézkedései ellen további panasznak helye nincs. Ez a szakasz ugyanis egyfelől csak benső szolgálati rendelkezés, másfelől nyilvánvalóan csak azokra az ügyekre nézve állapítja meg a fokozatos fellebbviteliig szervezett 1*