Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. VIII. kötet (Budapest, 1924)

32 Perjogi Döntvénytár. a Pp. 39. §-ban felsorolt jogok egyikének érvényesítését sem célozván, a kereset elbírálására az alperes lakóhelye szerinti bíró­ság (Pp. 19. §-a) illetékes. A miskolczi kir. törvényszéknek ez a végzése szintén jog­erőre emelkedett. Végül felperes keresetét a kereseti kérelemnek azzal a ki­egészítésével, hogy alperes az «erdőkönyv)) kiadására is kötelez­tessék, most már az alperes lakóhelye szerint illetékes buda­pesti kir. törvényszéknél adta be, de ez a kir. törvényszék az 1922. évi május hó 13. napján 3. P. 30,552/1922., 7. sz. alatt hozott és szintén jogerőre emelkedett végzésével a Pp. 180. §. 3. pontjában meghatározott pergátló ok miatt a pert megszün­tette azért, mert annak elbírálására a Pp. 39. §-a értelmében a miskolczi kir. törvényszéket találja kizárólagosan illetékesnek. Ezek szerint tebát a Pp. 51. §-ának 3. pontjában írt eset forog fenn, a bíróság kijelölésének van helye, amely a fennforgó esetben a kir. Kúriának — mint az eddig eljárt és magukat ille­tékteleneknek nyilvánított bíróságok legközelebbi közös felsőbíró­ságának jogköréhez tartozik. A felperes által előterjesztett kere­seti kérelem — az abban előadott tényalapon — nem a Pp. 39. §-ában felsorolt ingatlanra vonatkozó tulajdon és más dologi jognak érvényesítését, hanem a kereseti ingatlannak ezidősze­rint szereplő tulajdonosa ellen kötelmi jogon alapuló személyes igény érvényesítését célozza, amely esetben a keresetet — a Pp. 30. §-ának utolsó mondata értelmében — az ingatlan fekvése szerint illetékes bíróság előtt is meg lehet indítani. Ezt a rendel­kezést a Pp. 19. §-ában szabályozott lakóhely szerinti illetékes­séggel egybevetve, felperes keresetére kizárólagos illetékesség hiányában vagylagosan az a bíróság illetékes, amelynek a terü­letén az ingatlan fekszik vagy amelynek területén az alperes lakik. Alperes budapesti lakos — minélfogva felperes fent ismer­tetett keresetét a budapesti kir. törvényszéknél is megindíthatta. Mindezek alapján a kir. Kúria a Pp. 51. §. 3. pontjához képest, a jelen perben való eljárásra a budapesti kir. tör­vényszéket jelölte ki. = V. ö. Perjogi Dtár VI. 38., 69. sz. és zt.

Next

/
Thumbnails
Contents