Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. VII. kötet (Budapest, 1923)

30 Perjogi Döritvényiár. kívül helyezi és áz, elsőbíróságot utasítja, hogy az összes iratokai az illetékes kerületi gazdasági bírósághoz tegye át. A felülvizsgálati eljárásban felmerült költséget a felperesek ré­szére 466 K-ában, alperes részére pedig 305 K ában megállapítja­e költségnek a peres felek melyike által leendő viselése kérdésében a határozathozatal a további eljárásra hivatott gazdasági bíróság hatáskörébe tartozik. Indokok: A kir. Kúria úgy találta, hogy úgy a fellebbezési, mint az elsőbíróság is, az eljárási szabályok alkalmazásában akkor, amidőn az alperesek által emelt pergátló kifogást tárgyalás alá véve, annak érdemi eldöntésébe bocsátkoztak, helytelenül jártak el; mert felperesek keresetüket a beadása időpontjában arra illetékes rendes bíróság előtt indították volt meg és csak már a pernek elsőbírósági * folyama alatt 2250/1920. M. E. szám alatt kibocsátott kormány­rendelet (4., 27. és 28. §-ai), illetve az ezt követően kibocsátott 78,500/4920. F. M. sz. miniszteri rendelet (23. §.) és a 8759/1920. M. E. számú kormányrendelet (8. §.) írták elő, hogy az ilyen tárgyé perek a gazdasági bíróságok elé tartoznak, a már folyamatban levő ilyen perekel pedig, ha azokban az élsőbíróság véghatározatot ­mi alatt nyilvánvalóan csak az érdemi határozat értendő — még nem hozott, vagy a hozott határozatot a felsőbíróság feloldja vagy hatályon kívül helyezi, át kell tenni az illetékes lebonyolító bizott­sághoz, illetve gazdasági bírósághoz. Hivatalból tartozott volna tehát már az elsőbíróság a jelen per iratait ehhez a hatósághoz áttenni; szabálytalanul járt el ezek szerint mind a két alsóbíróság, amikor nem azt az eljárást követték, hanem az alperesi pergátló kifogás tár­gyalásába hocsátkoztak és azt érdemileg elbírálták, miért is a kir. Kúria mindkét alsóbíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a fel­hívott rendeleteknek megfelelően az iratoknak áttételét rendelte el a jelen végzés rendelkező része értelmében. A felülvizsgálati eljárásban felmerült és a kir.. Kúria által a fentiek szerint mennyiségileg meghatározott költség viselése kérdé­hen az e tekintetben külön jogszabályok szerint eljáró gazdasági bíróság lesz hivatva határozni. * * = Az, hogy az ügy nem a rendes, hanem a gazdasági bíróság hatás­körébe tartozik, akkor is a. Pp. 180. §. 1. pontja alá eső pergátló körülmény, ha a rendes bíróság hatásköre, új jogszabály folytán, csak az elsőbírói eljárfe folyamán, szűnik meg. Az erre alapított pergátló kifogás tehát tárgyalandó és eldöntendő. Csak, ha más alapon (pl. a 180. §. 3. p.) alapján emelt az alperes pergátló kifogást ezt nem kell tárgyalni és elbírálni, mert ezt feleslegessé tesaí az ügynek a külön bírósághoz tartozása. így más pergátló kifogások halmazata esetében: A 180. §. 6. pontjára ahpílott kifogás alapossága feleslegessé tewi az 5. pont elbírálását, Kúria II. 2911/1916. V. ö. még Perj. Dtár VI. 76. sz. és Kovács aPp. magy.» I. 273. I. III. jzt.

Next

/
Thumbnails
Contents