Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. VII. kötet (Budapest, 1923)
Perjogi Döntvénytár. niszterközi bizottság által végérvényesen meg van állapítva és annak összege pontosan meg van határozva. (Kúria 1922 márc. 46. P. II. 3354/1921. sz.) = V. 6. Perj. D!ár VII. 48., 51., VI. -28. és jzt. 130. A bérlet tárgya nemcsak dolog (testi tárgy), hanem jog is lehet. Ha tehát a kereseti követelés alapját képező szerződésben alperes a kiadásában megjelenő hetilapban közzéteendő hirdetmények kizárólagos felvételének a jogát ruházta át a felperesre, a hirdetés céljára igény beveendő lapok száma szerint igazodó bérösszeg fizetése ellenében, ez a szerződés nem a jog átruházását, hanem a jog időleges gyakorlásának bérfizetés ellenében való átengedését tárgyazza, következésképen az nem tulajdonátruházási (adásvevési), hanem bérleti szerződés ; az ebből származó kereset, tehát a járásbíróság hatáskörébe tartozik. (Budapesti kir. tábla 1921 jún. 27. P. 5311. sz.) 131. Nincs oly jogszabály, mely szerint a Magyarországtól időközben elszakadt területen lakó felperes a tárgyaláson való személyes megjelenésével felmerült költsége megtérítését nem igényelhetné. (Kúria 1922 jún. 16. P. II. 5504/1921. sz.) * * ~ V. ö. Pp. 4-25. §. ut. bek.