Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. V. kötet (Budapest, 1921)

88 Perjogi Döntvénytár. résnek 50 K elsőbírósági, 58 K 40 f fellebbezési és 200 K felülvizsgálati eljárási költséget 15 nap alatt a felperesi ügyvéd kezéhez megfizessen. Indokok: A felperes felülvizsgálati kérelmében azt panaszolja, hogy a fellebbezési bíróság a Pp. 39. és 29. §-ait sértette meg azáltal, hogy e per elbírálására a nyitrai törvényszék illetékes­ségét meg nem állapította. A felperesnek a Pp. 39. §-ára alapított panasza alaptalan. Az elsőbíróság ítéletében megállapított, a fellebbezési bíróság által elfogadott, panasszal meg nem lámadolt s így a Pp. 534. §-ához képest a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint ugyanis felperes keresetét arra alapította, hogy az alpe­restől és tulajdonostársaitól okiratba foglalt szerződéssel megvette a nyitrai határban levő, a keresetben körülírt ingatlanokat s az alperes magára vállalta, amire különben törvénynél fogva is kö­teles, ezen ingatlanoknak a tehermentesítését s azt a kereseti kérelmet terjesztette elő, hogy az alperes köteleztessék az ingat­lanokat a báni takarékpénztár javára 6000 K tőke és járulékai erejéig bekebelezett jelzálogjogtól tehermentesíteni, esetleg 6000 K tőkét és járulékait bírói letétbe helyezni. Az ingatlan tehermentesítésére vonatkozóan a Pp. 39. §-ában megállapított kizárólagos illetékesség akkor áll fenn, amikor az ingatlannak a dologi jog vagy dologi teher alól való mentessé­géről van szó. Ez az eset akkor forog fenn, ha a kereset a be­jegyzett dologi jog vagy a bejegyzett dologi teher törlésére irá­nyul. Ez az eset ezúttal fenn nem forog, mert a felperes kere­sete nem a dologi jog, a jelen esetben jelzálogjog törlésére és nem is a hitelező ellen, hanem az ingatlanok volt tulajdonosa ellen arra irányul, hogy ez az ingatlanokat a szerződés értelmé­ben tehermentesítse. Ezekhez képest a fellebbezési bíróság nem sértette meg a Pp. 39. §-ában foglalt rendelkezést akkor, amikor a kizárólagos illetékességet meg nem állapította. Mindazonáltal mégis helyt kellett adni a felülvizsgálati kére­lemnek, mert a Pp. 29. §-a értelmében a teljesítési hely illeté­kessége megállapítandó akkor, ha a teljesítés helye okiratból meg­állapítható. E rendelkezés szerint nem szükséges, hogy az ok­iratban a teljesítési hely kifejezetten ki legyen kötve, hanem ele­gendő, ha azt az okirat alapján meg lehet állapítani. Minthogy pedig a kereset alapjául szolgáló okiratban az van kikötve, hogy az alperes a nyitrai határban levő ingatlant tarto­zik tehermentesíteni s. minthogy a tehermentesítés olt eszköz­Iendő, ahol a tehermentesítendő ingatlan fekszik: nyilvánvaló, hogy alperes teljesítésének helye az okirat alapján s akként

Next

/
Thumbnails
Contents