Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. IV. kötet (Budapest, 1919)
156 Perjogi Döntvénytár. Az előadottakból nyilvánvaló, hogy a másodbíróság szabályellenesen járt el, mikor az elsőbíróság határozatának 6. és ^0—24.- tételszámaira vonatkozóan elrendelt új becsű foganatosítása iránt a saját hatáskörében intézkedett és a becsű foganatosítására saját bíráját küldte ki, továbbá, mikor az így foganatosított új becsű alapján bírálta felül az elsőbíróságnak a 6., 20—24. tételszámokra vonatkozó határozatát, s így megfosztotta a feleket attól a joguktól, hogy az elsőbírósági határozat említett része tekintetében kéltokú fellebbezéssel élhessenek, mely intézkedés nyilvánvalóan az idézeti törvény 57. §-ába ütközik. Ennélfogva sérelmes határozatát következményeivel együtt hivatalból meg kellett semmisíteni és azt a bíróságot az elsőbírósági határozat megjelölt részének újbóli felülbírálására és megfelelő új határozatnak a hozatalára kellett utasítani. * * = Vitás, hogy a kisajátítási kártalanítási eljárás peres avagy peren'•kívüli eljárás-e és hogy ebben az eljárásban a Pp. szabályai — amennyiben az 1881 :XLI. tc. szabályaival nem ellentétesek — alkalmazhatók-e ? V. ö. dr. Benedikt Márk, Jogt. Közi. 4910. 40. sz. és dr. Goldschmid Mór Jogt. Közi. 1917. 36. sz., továbbá Perjogi Dtár I. 177., 384.; II. 50., 104., 143., 221. és III. 165., 229. sz. 146. Az 1899:XLIl. tcikknek a 100 K i meghaladó kártérítési követeléseket tárgyazó hatásköri szabálya csak a cséplőgép mellett alkalmazott gazdasági munkásokra vonatkozik, nem pedig a minősítéshez kötött munkát végző gépészre, aki a cséplést iparszerűen folytató géptulajdonoshoz való szolgálati viszonyban az iparossegéd fogalma alá esik. Ennélfogva a gépész által az ilyen géptulajdonos ellen a szolgálati viszonyból kifolyólag támasztott kártérítési követelés az 1884- : XVII. tc. 176. §-a értelmében elsősorban az iparhatóságnál érvényesítendő. (Budapesti kir. tábla 4918 április 5. 6/P. 387. sz.) A budapesti kir. táola: Felperest felülvizsgálati kérelmével -elutasítja. Indokok: A tényállás iratellenessége miatt emelt felülvizsgálati panasz alaptalan: mert a 2. sorszámú tárgyalási jegyző-