Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. III. kötet (Budapest, 1918)

160 Perjogi Döntvénytár. 107. Ha a zárgondnok által javasolt eljáráshoz a végrehajtató hozzájárult, az ő érdekében lefolytatott s eredményre nem vezetett eljárás költségeiben a Pp. 425. alapján a végrehajtató marasztalandó; és a zárgondnokot nem lehet a költségekben marasz­talni, mert a végrehajtási törvény 245. §-a szerint a zárgondnok meghatalmazottnak tekintendő, tehát az általa meghatalmazása keretében okozott költsé­gekért az felelős, akinek érdékeit képviselte. (Pestvidéki kir. törvényszék 1915 okt. 16. Pkf. 11,417. sz.) 108. Az elsőbírósági eljárás szabálytalansága miatt emelt azokat a panaszokat, hogy az elsőbíróság a másodízben kitűzve volt perfelvételi határnapon a felperes ellenzése dacára érdemleges tárgyalást tar­tott, mely alkalommal az alperes tanúit is kihall­gatta, holott arról a felperesek értesítve nem vol­tak; továbbá, hogy a tanúkihallgatás a felperesek képviselőjének eltávozása után is folytattatott és a távollétében tartott érdemleges tárgyaláson hozatott meg az ítélet ; tekintettel arra, hogy a Pp. 498. §-a szerint a per a fellebbezési bíróság előtt újból tár­gyalandó, mely alkalommal az elsőbíróság előtti eljárás során megtagadott vagy elmulasztott nyi­latkozatok pótolhatók, mint tárgytalanokat a fel­lebbezési eljárásban figyelmen kívül kell hagyni. (Kúria 1916 márc. 14. P. VII. 106. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents