Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. III. kötet (Budapest, 1918)
Perjogi Döntvénytár. 161 109. A zárgondnoknak külön bírósági utasítás nélkül csakis a haszonbérkövetelésnek bírói úton érvényesítéséhez van joga, de maga a zárgondnoki megbízás a szorosan vett kezelés korlátain kívül eső pereknek megindítására való jogosultságot nem foglalja magában; nem terjedhet ki tehát ez a korábbi zárgondnok által kötött, bíróságilag jóváhagyott, bérleti szerződés érvénytelenítését célzó keresetnek megindítására. És a kereshetőségi jog nélkül fellépő zárgondnok a perköltség viselésére saját személyében kötelezendő. (Kúria 1915 márc. 23. Rp. IX. 1922. sz.) A kir. Kúria: A másodbíróság ítéletét helybenhagyja. indokok: R. Kornélnak M. Jenő s neje elleni végrehajtási ügyére vonatkozó iratokból a m. kir. Kúria arról győződött meg, hogy a felperes a jelen pert bírósági utasítás nélkül indította meg, aminthogy az alperesnek erre vonatkozó kifogására maga a felperes is az egyébként hivatalból is vizsgálandó kereshetőségi jogára nézve csak azt hozta föl, hogy a bíróság őt mint zárgondnokot arra utasította, hogy a bérlet tárgyát minél előnyösebben hasznosítsa. Ebben az utasításban azonban a jelen per megindítására utasítás és ebben felhatalmazás nem foglaltatik; de nem állapítható az meg a végrehajtatónak kérelmére a bíróság részéről az 1909 október 3-án, 83. alszám alatt hozott, a másodbíróság által helybenhagyott végzésnek abból a kijelentéséből sem, mely a kérelmet a peres eljárás igénybevételével érvényesíthetőnek jelentette ki. Az 1881 : LX. tc. 245. §-a szerint a zárgondnok jogai s kötelességei a meghatalmazott jogaival és kötelességeivel azonosak, már pedig a meghatalmazott részére perek indításához külön meghatalmazás kívántatik és így a zárgondnoknak külön bírósági utasítás nélkül csakis a haszonbérkövetelésnek bírói úton érvényesítéséhez van joga, de maga a zárgondnoki megbízás a szorosan vett kezelés korlátain kívül eső pereknek megindítására való jogosultságot nem foglalja magában; nem terjedhet ki tehát ez a korábbi zárgondnok által kötött, bíróságilag jóváhagyott, bérleti szerződés érvénytelenítését célzó keresetnek megindítására. Perjogi Döntvénytár. III. 11