Kovács Marcel (szerk.): Perjogi döntvénytár. I. kötet (Budapest, 1916)

Perjogi Döntvénytár. azt a vagyont, melyből a kiskorú alperes részére ennek tartása és nevelése költségeire az árvaszéknek határozatával köteleztetett, nem végrendelet alapján, hanem egyedül özvegyi jogon haszonélvezi. Ebből következik, hogy a kiskorút illető tartásdíj összegének megállapítására a jelen esetben nem az 1877 : XX. Ac. 12. §-ában, hanem csakis annak 11. §-ában foglalt rendelkezések alkalmazhatók. A gyámsági törvény idézett 11. §-a ugyanis különböző, részben egymástól független, önálló rendelkezéseket tartalmaz; első bekezdése a vagyontalan kiskorúak, második és harmadik bekezdése a törvénytelen gyermekek tartási és nevelési ellátásáról, negyedik bekezdése a szülők és nagyszülők tartásáról rendelkezik, a két utolsó bekezdés (5. és 6-ik) pedig általános rendelkezést foglal magában arra, hogyha a kiskorú gyermek a szülőtől vagy nagyszülőtől, avagy viszont ezek a kiskorútól követelhetnek tartást, ennek összegét a gyámhatóság állapítja meg, melynek ebbeli határozata a felsőbb gyámhatósághoz hivatalból íölterjesztendő. A két utolsó bekezdésnek ez a rendelkezése nemcsak a vagyontalan kiskorúakra, hanem a kiskorúakra általában vonatkozó szabályt tartalmaz; mert az első bekezdés után következő tételek egészen más viszonyokról rendelkezvén, az ezek után helyezett ötödik bekezdés értelmét csupán a vagyontalan kiskorúakra vonatkoztatni és ezekre megszorítani nem lehet. Megerősíti ezt a 12. §. tartalma is, mely egyedül arra az esetre foglal magában egészen kivételes és ezért szoros magyarázató rendelkezést, ha valamely örökhagyó végrendeletileg az örökség vagy hagyomány haszonélvezetét a szülőknek vagy nagyszülőknek, tulajdonjogát pedig a kiskorú gyermekeknek vagy unokáknak hagyta; ez az eset pedig a fentebbiek szerint ezúttal fönn nem forog. Nem változtat ezen az, hogy az árvaszék a megtámadott végzésében az 1877 : XX. tc. 12. §-ára hivatkozik, sőt azt erre alapítja; mert a bíróságnak az esetet annak körülményeiből merített saját meggyőződése szerint kell minősítenie. A lentebb kifejtett értelmezéssel egybehangzó a magyar kir. hatásköri bíróságnak 1911. évi április hó 29-én hozott 1. számú teljes-ülési határozata is, melyben kimondta, hogy az eljárás a rendes bíróság hatáskörébe tartozik abban a kérdésben, ha a szülő és gyermekek közt nem csupán a tartási összeg vitás, hanem az is, hogy fönnforognak-e az eltartás és neveltetés iránt való kötelezettség előfeltételei; de indokolásában kiemelte azt is, hogy az általános szabály alól, mely szerint magánjogi viták eldöntése a rendes bíróság elé tartozik, kivételt állapít meg az