Főző Sándor - Nádas László (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XXIII. kötet (Budapest, 1932)

Közigazgatási és Fénzügyijogi Döntvény tér. 69 Az 1920. évi XXXIV. tc. 125. §-ának 1. bekezdése úgy intézkedik, hogy az «illetékegyenértéket rendszerint az illetékegyenérték alá eső vagyon élvezetére jogosított személy a saját haszonélvezetének tartamához képest fizeti. Ha azonban az illetékegyenérték fizetését a tulajdonos magára vállalta, vagy azt illetékes felsőbb hatóságának reánézve kötelező erővel bíró intézkedése folytán viselni tartozik, akkor a fizetési kötelezettség elsősorban a tulajdonost terheli.» A törvény ezen rendelkezése tehát elsősorban és általánosságban a javadalmasokat kötelezi az illet ék egyénért ék fizetésére s csak kivételesen az ingatlanok tulajdonosát akkor, ha a fentidézett feltételek fennforognak. Panaszos azt vitatja, hogy az ő illetékfizetési kötelezettségét megállapító feltételek fenn nem forognak, mert ő az illetékegyenérték fizetését magára nem vállalta, s mert a felsőbb hatóságának nincs reánézve kötelező erővel bíró olyan intézkedése, amelynek folytán az illetékegyenértéket viselni tartozik. Panaszosnak ezt a kifogását alaposnak kellett elismerni, mert a lelkészek által a maguk ellenkező álláspontjának bizonyítására a fellebbezésükben felhozott az a körülmény, hogy az egyházközség az illetékegyenérték fizetéséről az 1919. évig bezárólag költségvetésileg saját pénztára terhére gondoskodott, még nem bizonyítja az egyházközségnek az illet ék egy énért ék fizetésére vonatkozólag a jövőre nézve is érvényes kötelezettségvállalását, az egyházi főhatóságnak az említett költségvetések jóváhagyása pedig nem tekinthető olyan intézkedésnek, amely az egyházközséget a költségvetés évének lejárta utáni időre is kötelezné az illet ék egyenérték viselésére. Ezekre való tekintettel s mert a felhozott, de a bíróság által elfogadhatónak nem talált indokokon kívül más bizonyíték nincs arra nézve, hogy az egyházközség akár átvállalás, akár felsőbb hatósági intézkedés folytán az illet ék egy énért ék viselésére kötelezhető lenne, a panasznak — a további panaszbeli kifogások vizsgálata nélkül is —• helyet kellett adni s ennek megfelelően a rendelkező rész értelmében kellett határozni. 86. Illetékegyenérték tárgyában beállott változás. (Közigazgatási bíróság 17,715/1930. P. sz.) Indokok : Nem lehetett a panasznak helyet adni a megtámadott határozatban felhozott okokból és szemben a panaszban előadottakkal különösen még azért sem, mert az új erdősítés az 1875 : VII. tc. 6. §-ának c) pontja alapján csak ideigle-