Főző Sándor - Nádas László (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XXIII. kötet (Budapest, 1932)
Közigazgatási és Pénzügyijogi Döntvénytár. 21 25. Ha az árverési vételár kisebb, mint a törvényszerű legkisebb érték, az illetékkiszabásra ez utóbbi irányadó, még ha az ingatlant özvegyi haszonélvezetjog is terheli. (Közigazgatási bíróság 616/1930. P. sz.) Indokok : A panaszostól az illetéket 19,501 P árverési vételárral szemben 57,410 P törvényszerű legkisebb érték után követelik. A panasz arra irányul, hogy az illeték a 19,501 P vételár után állapíttassék meg, mert a megvett ingatlanrészt özv. P. Mórné (57 éves) özvegyi haszonélvezeti joga terheli. Erre a korlátozásra való tekintettel annak forgalmi értéke, nyilvános bírói árverésről lévén szó, a vételárnál nem nagyobb. De egyébként is, ha az özvegyi haszonélvezeti jognak az 1920. évi XXXIV. tc. 33. és 34. §-ai alapján kiszámított értékét a törvényszerű legkisebb értékből levonjuk, a még a vételárnál is kisebb érték áll elő. | A panasznak helyet adni nem lehetett, mert égyfelől az 1920 : XXXIV. tc. 98. §-ának utolsó bekezdése szerint a visszterhes ingatlan vagyonátruházások után járó illeték alapjául 3, törvényszerű legkisebb értéknél kisebb érték semmi körülmények között sem vehető, s mert másfelől nincsen olyan jogszabály, amely a vagyonátruházási illeték alapjának szempontjából a haszonélvezettel terhelt ingatlan törvényszerű legkisebb értékéből a haszonélvezet értékének levonását megengedné. 26. Ügyvédi jövedelem átalányozása esetén zárgondnokságból eredő rendkívüli jövedelmek forgalmi adókötelesek. (Közigazgatási bíróság 14,267/1928. P. sz.) Indokok : Panaszos forgalmi adója az 1927. évre általányozva 10,920 pengő adóalap után évi 218 P és illetve havi 18 P 20 fillérrel. Hogy ezen adóalap megállapításánál panaszosnak egyedül a rendszerinti ügyvédi gyakorlatból eredő bevétele vétetett számításba és hogy a gróf Wimpfen-féle zárgondnokságból ebben az évben volt bevétele figyelmen kívül hagyatott, kitűnik abból, hogy ezen zárgondnoki tevékenységből eredő járandósága a gyönki kir. járásbíróságnak 1927. évi február hó 13-án Pk. 940/52/1925. sz. végzésével 34,408 P 14 fillérben lett megállapítva és hogy ezen zárgondnoki díjakból az 1927. évben a panaszos kezéhez 15.401 pengő folyt be, tehát jóval magasabb összeg, mint amennyi ebben az évben az adóátalány alapjául jnegállapíttatott.