Főző Sándor - Nádas László (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XX. kötet (Budapest, 1929)

Közigazgatási és Pénzügyijogi Döntvénytár. 13 (Közigazgatási bíróság 3282/1925. P. sz.) Indokok: A panaszolt illetéket azon elismervények után köve­telik, melyeket a panaszos részvénytársaság alkalmazottai a válla­lat üzleti céljai részére felvett összegekről kiállítottak a nélkül, hogy azok után a bélyeg- és illetékszabályok 101. tétele szerint járó 11. fokozat szerinti illeték lerovatott volna. Minthogy azonban az olyan vélbizonyítványok melyeket a tulaj­donképpeni bizonyító okiratokon kívül csupán a megállapított bei­kezelés folytán a felek állítanak valamely társaság részere mind­addig mig azok peres eljárásban nem használtatnak, bélyeg- és illetékszabályok 79. tételének b) pontja és 89. tételének XII. k) pontja értelmében bélyegmentesek: a panaszt jogosnak elismerni és a rendelkező rész értelmében határozni kellett. 23. 0. F. B.-hez intézett beadványok csak az esetben illetékmentesek, ha az hivatalból vagy vala­mely miniszter megkeresésére vagy indítványa alap­ján jár el. _., . ' (Közigazgatási birosag 721/1927. P. sz.) indokok: Panaszos azon az alapon kéri az illeték törlését, hogy az Országos Földbirtokrendező Bíróság előtti minden eljárás bélyegmentes. A kérelmet a bíróság nem teljesíthette. Az 1920: XXXVI. tc. 95. §-a szerint az Országos Földbirtok­rendező Bíróság eljárása illetékmentesek, ha az hivatalból vagy valamelv miniszter megkeresésére vagy indítványa alapján jár el. A kiszabás tárgya azonban egy beadvány, amelyet panaszos és társai a közigazgatási bizottság gazdasági albizottságához intéztek aziránt, hogy M. herceg és K. J. közölt létrejött haszonbérleti szerződés tudomásulvételét tagadja meg. Az tehát a felhívott tör­vényszakasz rendelkezései alá nem tartozik és ezen az alapon illetékmentesség nem illeti meg. 24. Hitközség által fenntartott fürdő bevételei forgalmi adókötelesek. (Közigazgatási bíróság 18,123/1926. P. sz. Indokok: Nem lehetett a panasznak helyet adni a megtá­madott határozat indokolásában foglaltakon kívül még azért sem. mert a 130,000/1921. P. M. számú végrehajtási utasítás 3. és 8. §-a, valamint a 13. §-ának 2. bekezdése értelmében a forgalmi­adó szempontjából a keresetszerűséget és így az adókötelezettséget már egymagában az a körülmény is megállapítja, ha valamelv

Next

/
Thumbnails
Contents