Főző Sándor - Nádas László (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XX. kötet (Budapest, 1929)

Közigazgatási és Pétizügyijogi Döntvénytár. 88 Panaszosnak ez az álláspontja téves. Mert: annak ellenére, hogy a végrehajtói állásokat az igaz­ságügvminiszter kinevezés útján tölti be, a bírósági végrehajtó nem 'közalkalmazott, mert állandó javadalmazást közpénzlárból egváltalán nem élvez és állása nem is vonható a 300/927. H. Ö. 3. §-ának 4. bekezdésében körülírt alkalmazotti minőség fogalma alá. így helyesen járt el a bizottság, amikor a panaszos hivatal­főnöke által megállapított és eljárási díjakból folyó jövedelme után vele szemben általános kereseti adót szabott ki. Jövedelmi adója szintén fenntartandó volt, mert az 500/927. sz. H. ö. 4. §. 4. pontjában foglaltak szerint a jövedelemadómenles­ség csak az 1000 pengő adóalap esetén áll fenn. panaszos adó­alapja pedig ezt az összeget meghaladja. Ezek alapján kellelt a rendelkező résznek megfelelően határozni. 114. Részvénytársaság által igazgatósági tagjai részére épített házak építési összege nem tekinthető kihitelezettnek és így forgalmiadó alá vonandó, ha ezen összegek a könyvekben nem is szerepelnek és be nem folytak. (Közigazgatási bíróság 5458/4 926. P. sz.) Indokok: Panaszos, a hiánymegállapításnak, az ellenőrzéskor felvett bizottsági jegyzőkönyv III. csoportja alatti részét támadja meg és az ezen alapok után pótlólag kivetett 69.734,000 papír­korona általános forgalmiadónak törlését kéri, sérelmesnek tartván először azt, hogy a részvénytársaság igazgatói részére épített házak építési költsége, mint alap, számításba vétetett, hololt ezen összegek bevételként be nem folytak, hanem mint kihilelezési összegek, az igazgatók adósságaként, a folyószámláikon megterhelve szerepel­nek és sérelmesnek tartván másodszor azt, hogy az . . . részvény­társaságtól befolyt 4,564.587,890 papírkorona is mint forgalmiadó­köteles bevétel kezeltetett, holott ezen összeget adózó az építtetőtől a részére vásárolt anyagok kifizetése céljából, megbízás alapján, vette át. I. Az első tételnél az elsőfokú hatóság, a jegyzőkönyvben fel­sorolt okokból azt állapította meg, hogy az igazgatók részére végzett építés ellenértékét elszámolták és a könyvekben formailag a keresztülvitel azért nem történt meg, hogy a forgalmiadó le­rovása mellőztessék. Az ez ellen beadott észrevétel ezzel szemben a cég részvény­társasági jellegére és arra mulatott rá, hogy az igazgatók minden jutalékukat és minthogy a megállapítás szerint ők az alapító nagy

Next

/
Thumbnails
Contents