Főző Sándor - Nádas László (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XVIII. kötet (Budapest, 1927)

30 Közigazgatási és Pénzügyijogi Döntvénytár. szerint a járásbírósági eljárásban a meg nem becsülhető ügyek­ben a pertárgy értékéül 10.000,000 K veendő, azt vitatja, hogy a kir. járásbíróság előtt lefolytatott bűnügyekben használt meg­hatalmazások, minthogy a bűnügynek értéke nincs, a hivatkozott pénzügyminiszteri rendelet 6. §-ának c) pontja szerint 10,000 K bélyegilleték alá esnek és így ő akkor, amikor a szóbanforgó meghatalmazásokat 10,000 K bélyeggel látta el, helyesen vagy legalább is jóhiszeműen járt el, miért is, ha álláspontja helyet nem foglalhatna, felemelt illetékkel jogszerűen nem sújtható. A panasz alaposnak elismerhető nem volt. Igaz ugyan, hogy a bűnügyeknek megbecsülhető értékük nincs, ámde ebből az okból a panaszos által hivatkozott pénzügyminiszteri rendelet 41. §-ának rendelkezései a bűnügyekben használt meghatalmazá­sok bélyegilletékének mérve tekintetében nem alkalmazhatók, ami kitetszik abból a körülményből is, hogy a hivatkozott miniszteri rendelet 6 §. c) pontjában a meghatalmazások bélyegilletékének mérve szempontjából külön értékhatárok vannak megállapítva, ezek az értékhatárok pedig a bűnügyekre a dolog természeténél fogva nem alkalmazhatók. Egyébiránt az Í914:XLIH. le. 29. §-a a bűnügyekben hasz­nált meghatalmazások bélyegilletékét, arra az esetre, ha azokban díjösszeg kitüntetve nincs, egységesen I SO K-ban, tehát állandó összegben állapította meg, annak ellenére, hogy a most hivatko­zott törvénycikk 34. §-a a meg nem becsülhető ügyek értéke a jáiásbírósági és törvényszéki eljárásra nézve külön meg volt álla­pítva, amiből okszerűen folyik, hogy azok bélyegilletékének mér­vére nézve az a körülmény, hogy a büntető eljárás a kir. járás­bíróság avagy a kir. törvényszék jogkörébe tartozik, befyolyással nincsen. Mindezeknél fogva kimondani kellett, hogy a bűnügyekben használt meghatalmazások, ha azokban díjösszeg kitüntetve nincs a fentebb hivatkozott pénzügyminiszteri rendelet 6. §. a) pontja szerint 20,000 K bélyegilleték alá esnek. Miután pedig a bélyeg és illetékek iránti törvények és szabá­lyok 102. §-a értelmében a bélyegrövidítések, a jóhiszeműség vagy szándékosságra való tekintet nélkül tartandók meg, a panasz­nak a felemelt bélyegilletékek törlésére irányuló részében sem lehe­tett helyet adni. 31. Amennyiben a vételár különböző időben búzában teljesítendő, a búzának nem a teljesítés idő­pontjabeli különböző értéke vétetik a kiszabás alap­jául, hanem az ügyletkötés idejében volt értéke.

Next

/
Thumbnails
Contents