Schlamadinger Jenő (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XII. kötet (Budapest, 1919)
Közigazgatási Döntvénytár. 19 14. Az 1868 : XXXVIII. tc. kS. §-a alapján élvezett iskolai államsegély további utalványozása tekintetében a miniszter felelőssége nem jogi-, hanem politikai felelősség; ennek az államsegélynek megvonásával tehát a miniszter törvényt nem sért. (Közigazgatási bíróság 1002 917. K. sz.) A m. kir. közigazgatási bíróság: A panasznak helyet nem ad. Indokok: I. K. sz. kir. város az általa fenntartott községi elemi népiskolák kiadásaira — az alkalmazott tanítók fizetéskiegészítő államsegélyén és az 1908 : XLVI. tc. alapján esetleg megállapított tandíjkárpótlás államsegélyen kívül — évek óta (a panasz szerint 1868 év óta) évi 4720 K átalányállamsegélyt kapott. A város még az 1910/1911. tanévi iskolai költségvetés bemutatása alkalmával arra hivatkozva, hogy az iskolai költségvetés az 5% községi iskolai adó kivetése és egyéb erre a célra felhasználható jövedelem beszámítása dacára nagyobb hiányt tüntet tel: arra kérte a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztert, hogy az 1910M911. tanévtől kezdődő öt év tartamára az egész költségvetési hiány fedezésére elegendő államsegélyt engedélyezzen vagy legalább a 4720 K addigi államsegélyt emelje fel. Ezt a kérelmet a miniszter a 131,631/1910. sz. a. akképen intézte el, hogy az 1910/1911. tanévtől kezdve az 1914/1915. tanévig bezárólag tanévenként ismét csak 4720 K államsegélyt engedélyezett és a várost a tanfelügyelő útján értesítette arról, hogy ((miután a törvényhozás a községi iskolák segélyezésére szolgáló államköltségvetési javadalmat nem emelte, csak ez eddigi összegű államsegély volt utalványozandó)). A város törvényhatósági bizottsági közgyűlése annak idején — a miniszteri határozat elutasító része ellen — az 1907 : LX. tc. alapján bírói panasszal élt, panaszának azonban a m. kir. közigazgatási bíróság az 1915 okt. 27. napján 4928/K. sz. a. hozott ítéletével helyet nem adott, mert úgy találta, hogy a város ezt a 4720 K segélyt az 1868 : XXXVIII. tc. 43. §-a alapján nyerte s a magasabb segélyt is ugyané törvényszakasz alapján kérelmezte — a segélyezésnek ez a módja pedig a törvényben íüzetesen szabályozva nem lévén — a törvényhozás által ren2*