Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár XI. kötet (Budapest, 1918)
94 Közigazgatási Döntvénytár. 85. Tej hamisítási kihágási ügyben a terhelt által bejelentett tanúk kihallgatandók és terhelt vallomása a tárgyalási jegyzőkönyvbe beveendő. Kávémérő tejhamisítási ügyében megállapítandó az is, hogy az forralva vagy forralatlanul árúsítja-e a tejet. (Földmívelésügyi miniszter 61,818/1916. számú határozata.) A székesfőváros tanácsának múlt évi aug. 5-én B. 1100/915. VIII. kih. szám alatt hozott és a múlt évi december hó 3-án 2263/915. VIII. kih. szám alatt kelt jelentésévet felterjesztett azt a másodfokú ítéletét, mellyel a . . . kerületi előljáró 60/915. kih. sz. elsőfokú ítéletét büntető részében súlyosbítólag megváltoztatva J. Imréné kávémérő budapesti lakost 20% vízzel hamisított tej forgalombahozatala által elkövetett kihágásért az 1895. évi XLVI. tc. 3. §-ának c) pontja alapján a kih. Btk. 21. §-ának alkalmazásával kétnapi elzárás helyett 40 K pénzbüntetésre és további 80 K, azaz behajthatatlanság esetén összesen hatnapi elzárással helyettesítendő 120 K pénzbüntetésre ítélte és a felmerült 8 K vegyvizsgálati díj megtérítésére kötelezte, marasztalt félnek és a tiszti ügyésznek fellebbezése folytán felülbírálat alá vettem és annak eredményéhez képest következőleg határoztam; Az ítéleteket és az ezek alapjául szolgált eljárást a Rbsz. 199. §-a értelmében feloldom és új elsőfokú tárgyalás tartását és ennek eredményei alapján új elsőfokú ítélet hozatalát rendelem el. A tárgyaláson a terhelt által bejelentett tanúk kihallgatandók és hivatalosan is megállapítandó az, hogy terhelt kimérésre is ad-e el tejet, vagy a tejet üzletében csak felforralva árúsítja-e ? Indokok: A . . . kerületi elöljáróságtól közvetlenül bekívánt és általa 60/5. kih. 915. sz. alatt tett jelentés, illetve az ahhoz mellékelt pótlólagos jegyzőkönyv adataiból kitűnik, hogy terhelt védekezése nem került az ítéletek alapjául szolgált tárgyalási jegyzőkönyvbe és tanúi nem hallgattattak ki és így terhelt védekezési jogában korlátolva volt azzal is, hogy védekezését a felsőbb hatóságok egyáltalában nem mérlegelhették, miért is a tiszti ügyész fellebbezésének helyt adnom és a fentiek értelmében határoznom kellett.