Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár X. kötet (Budapest, 1917)

72 Közigazgatási Döntvénytár. alperes ellen 1912. évi nov. hó 23. napján 67,223/1912. szám alatt folyamatba tett baleseti kártalanítás iránti rendes perében, alperes kártérítési kötelezettségét megállapította és kötelezte alperest arra, hogy felperesnek 1911. évi június hó 11. napjától 1911. évi szeptember hó 19. napjáig terjedő 10 hétre 133 K táppénzt, 1911 szeptember hó 20. napjától fogva pedig felperes életfogytáig felperes életbenlétének hatósági igazolása ellenében, évi 444 K 60 fillér életjáradékot, minden hónap 20-án esedékes 37 K 05 fillér havi részletekben és pedig a per folyamán lejárt részleteket esedékességük napjától számított 50/o-os kamatukkal, valamint 450 K perköltséggel együtt egyszerre és egy összegben 15 nap s különbeni végrehajtás terhe alatt fizessen meg, valamint 140 K szakértői díjat ugyanezen határidő és jogkövetkezmények terhe alatt a kir. törvényszék irodaátalányának térítse meg. Feljogosította azonban alperest arra, hogy az 1911 július hó 11. napja óta felperesnek táppénz, napibér és járadék címén kifizetett összegeket felperes fent megítélt követelésébe beszámíthassa. Indokok: Felperes a m. kir. állami távirdánál 3 K 80 fillér napibér mellett alkalmazva volt távirdamunkás, a per folyamán kiigazított keresetében kétrendbeli balesetből eredő munkaképtelenségeért kér alperestől kártérítést. Az alperes által a kereset ellen emelt hatásköri kifogás figyelembe vehető nem volt, mert az 1907: XIX. tc. az állami vállalatokat alkalmazottjainak a baleset elleni biztosítási kötelezettsége alól felmentvén, a balesetbiztosító pénztár által nyújtott kártalanítási kötelezettséget a kir. kincstárra hárítja, miből következik, hogy a kártalanításra jogosult egyén a munkaadó állami vállalat, illetve a kir. kincstár ellen mindazokban az esetekben kártérítést követelhet, amely esetben a munkásbiztosító pénztár a nem állami vállalati alkalmazottakkal szemben kártalanítással tartozik. Ez az igény pedig a törvény rendes útján érvényesíthető. A kereseti igény érdemét illetően nem vitás felek közt, hogy felperest 1908-ban, valamint 1911-ben érte üzemi baleset. Első balesetből felperes semmiféle kártérítési igényt sem támaszthat, mert betegsége tartamára már a 66,376/1913. sz. alatt iktatott eredeti nyugta szövegéből kitűnőleg teljesen kártalanítva lett, felgyógyulásától kezdve pedig mindaddig régi munkabére mellett alperes szolgálatában maradt, míg 1911. évi július hó 11-én a második baleset nem érte, amelynek következtében alperes őt 1912. évi november hó 24-én évi 342 K járadékkal nyugbérezte.