Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár X. kötet (Budapest, 1917)
Közigázgatási Döntvénytár. VJ. SZ. rendelet 1. §-ába ütköző kihágás miatt az 1912: LXJ1I. tc. 7. §-a alapján E. J. ellen még üzletében 25 kg.-nál nagyobb mennyiségű lőpor raktározása miatt a vármegyei tűzrendészen szabályrendelet 19. és 107. §-ai alapján folyamatba lelt kihágási ügy terheltek fellebbezése folytán felülvizsgáltatván, a következő harmadfokú ítélet hozatott: A járás főszolgabírája elsőfokú ítéletének helybenhagyásával hozott másodfokú büniető ítélet özv. T. l.-nére vonatkozó részében indokainál fogva helybenhagyatik, E. J.-ra vonatkozó részében pedig olyképen változtatik meg. hogy nevezelt terhelt csupán csak egyrendbeli, az 5476/914. M. E. rendelet 4. §'-ába ütköző kihágásban mondalik ki bűnösnek és büntetése e miatt a felfüggesztés érintetlenül hagyása melleit a Kbtk. 21. §-ának alkalmazásával 3 napi elzárás helyett 50 K és még behajthatatlanság esetén 3 napi elzárásra átváltoztatandó 50 korona pénzbüntetésben állapíltatik meg. Mert az elől idézett 5476/914. M. E. sz. rendelet 7. §-a szerint ugyanis e rendelet hatályának területén és tarlama alatt a fegyver, lőszer és robbantó anyag tartására vonatkozó és e rendelet alapján tett intézkedésekkel ellenkező rendeleti és szabályrendeleti rendelkezések hatálya szünetel, miért is terhelt a miatt, hogy a szabályrendelet 19. §-ának rendelkezése ellenére 25 kg.-ot meghaladó lőport tartott üzletében, külön büntetéssel nem sújtható. *V2. Gyógyszerész azon cselekménye, hogy a gyógyszertárába betért betegek megvizsgálása után szolgáltatja ki a gyógyszert, a Kbtk. 92. §-ába ütközik. (Belügyminiszter 1915. évi 2220. sz. határozata.) Sz. Á. gyógyszerész ellen gyógyszernek szabálytalan kiszolgáltatása miatt a 175,743/911. B. JV1. sz. rendelet 3. §-a és az 1876 : XIV. tc. 125. §-a alapján folyamatba telt kihágási ügy terhelt fellebbezése folytán felülvizsgáltatván, a következő harmadfokú végzés hozatott: A rendőrkapitányi elsőfokú ítélet helybenhagyásával hozott másodfokú büntető ítélet az elsőfokú ítélettel együtt megsemmisíttetik s az iratok a Rbsz. 8. §-a értelmében kir. bírósághoz áttétetni rendeltetnek. A feljelentés szerint ugyanis terhelt egyszersmind azzal is vádoltatik, hogy a gyógyszertárába betért betegeken orvosi vizsgálatot végzett s a vizsgálat eredményéhez képest azoknak gyógyszert szolgáltatott ki. Ezen körülményre nézve rendőri büntető eljárás is íolyt. Ezekhez képest tehát terhelt ellen a Kbtk.