Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)

8(io Közigazgatási Döntvénytár vissza. Mindezek alapján az alperes a kereseti kérelem értelmében marasztalandó volt. A perköltségre és a végrehajthatóságra vonatkozó intézkedés a Pp. 425. §-án, illetve a VI. moratóriumi rendeleten alapszik. II. A gy-i kir. törvényszék: Az elsőbíróság ítéletét annyiban, hogy alperest 224 K 40 í tőkében és ennek 1915 június 16-tól járó 5%-os kamatában maraszlalta, helybenhagyta, többi részében azonban megváltoztatta, ezt az összeget meghaladó keresetével a felperest elutasította és úgy az elsőbírósági, mint a fellebbezési költséget a felek között kölcsönösen megszüntette. Indokok : Az elsőbíróság ítéletét alperes a kereset teljes elutasítása végett fellebbezte, felperes pedig annak helybenhagyását és alperesnek a fellebbezési költségben való marasztalását kérle. Az elsőbíróság előtti eljárás ismertetése után alperes továbbra is fenntartotta azt a kifogását, hogy nyugdíjigénye tekintetében felperes nem vele, hanem az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár nyugdíjintézetével áll jogviszonyban, bemutatta egyúttal a nevezett nyugdíjintézetnek 1915 július 19-én kelt rendeletét, amely szerint befizetett nyugdíjának a nyugdíjintézeti alapszabályok 7. §-a értelmében visszatérítendő 80%-a felperesnek vissza is utaltatott, amit azonban az nem vett fel. Bemutatta alperes a tisztviselői, napidíjasai, szolgái és segédszolgáinak szolgálati és fegyelmi szabályzatát, amelynek 15, §-a értelmében a pénztári alkalmazott fellebbvalójának utasítását még akkor is, ha azt sérelmesnek tartja, teljesíteni tartozik és vitatta, hogy a végrehajtási teendők végzése felperesre sérelmes nem is volt, mert közvetlen elődje is végezte azokat. Felperes állította, hogy ő nem volt alperesnek végleges alkalmazottja s ezen állítása bizonyítására a mai tárgyaláson F) G) alatt csatolt iratok alapján vitatta, hogy tőle a nyugdíj-járulék levonása jogtalan volt és így az ezen alapon is visszafizetendő. Az E) alatt csatolt orvosi bizonyítvánnyal továbbá azt kívánta bizonyítani, hogy egészségi állapota nem engedte meg a végrehajtói teendők végzését s fenntartotta azt a kifogását is, hogy alkalmaztatása nem erre történvén, azt jogosan tagadta meg. A kir. törvényszék az elsőbíróság által megállapított nem vitás tényállást ugyancsak a peres felek egyező előadásából azzal egészíti ki, hogy felperes nem volt alperesnek végleges, hanem csak ideiglenes alkalmazottja. E tényállás alapján helybenhagyta a kir. törvényszék az elsőbíróság ítéletét abban a részében, hogy alperest a felperestől beszedett 221 K 40 f nyugdíj-járulékban és ennek késedelmi kamatában marasztalta. Az alperes alkalmazottai szolgálati és fegyelmi szabályzatának 14. §-a értelmében