Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)

328 Közigazgatási Döntvénytár. rok, illetve olajok nyernek alkalmazást, amiből világosan kitűnik, hogy más anyagok képezik az eljárás kiinduló pontját, mint az anterioritásoknál, amennyiben ott a fertőtlenítőanyag előállítására szabad alkáli és zsír, illetve olaj és kátrányolaj, illetve (enol nyer alkalmazást, nem pedig a tiszta fenolok és ezek halogén helyet­tesítési termékeinek alkálisói és zsírok vagy olajok. Azáltal pedig, hogy bejelentő tiszta fertőtlenítő hatású anya­gokból indul ki, szemben a felhívott anteriontásokkal, még azt éri el, hogy eljárása simább, egy->zerűbb, gyorsabb lesz, továbbá lehetővé telte azt, hogy ezen egyszerű módon hatásosabb és egy­öntetűbb terméket állíthasson elő, mint az az anlerioritások sze­rint lehetséges volt, amennyiben a tiszta fenolokból és tenol­denvatákból való kiindulásával lehetővé lelte, hogy az alkalmazandó alkatrészeknek mindig ugyanazon viszonylagos mennyiséget al­kalmazhatja, aminek eredménye, hogy mindig azonos és így halá ában sem vállozó termékhez julhat. Ezáltal tehát az anle­rioritásban ismertetett eljárással szemben oly műszaki előnyöket ért el, amel>ek a bejelentés tárgyának találmányi jelleget két­ségtelenné teszi. Ugyanez állapítható meg az 52,129. sz. német szabadalomban ismerteiéit klórozással szemben is, mert az ott ismertetett klórozó eljárásnál fölös klórral dolgoznak, azután a klór fölös mennyiségét eltávolítják, mire szabad alkálival szappa­nosítanak stb., míg ellenben bejelentő mindezen hosszadalmas procedúrákat elkerüli, a fenol és homológiai halogén derivátái alkálisóinak zsírokkal és olajokkal való egyszerű összehozása által. Mellőzni kellett a Liebrecht-féle 244,827. számú német sza­badalom leírására való hivatkozást is, mert eszerint a 66°-on olvadó klór-m krezolból szappanok és szulfurált ZM'rok segélyével készül a fertőtlenítőszer, nem pedig a klór-m-krezolnak alkáli só­jából közönséges zsírral vagy olajjal, mint azt bejelentő igén)li. Felszólalónak azt a kilogását, hogy a leírás nem alkalmas az eljárás foganatosítására, a bejelentési osztály magáévá nem lehelte, mert a leírás szakértők részére készült s a szakértők tisztában lesznek azzal, hogy a reakció megindítását adott eset­ben az org. oldószerrel miként kell foganatosítani, hogy a víz­oldható fertőtlenítőszer keletkezzék. Egyébként az adott esetben gyakorlati célokról lévén szó, a fertőtlenítőszer vízben való old­hatóságát is csak gyakorlati értelemben lehet megkívánni.

Next

/
Thumbnails
Contents