Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)

Közigazgatási Döntvénytár. 253 gáltatván, a következő harmadfokú ítélet hozatott: A járás fő­szolgabírója elsőfokú ítéletének helybenhagyásával hozott másod­fokú büntető ítélete, a kereskedelemügyi miniszter elhatározásával egyetértőleg megváltoztatik és terhelt ügy az 5600/914. B. M. sz. rendelet 1. §-ába. valamint az 1884: XVII. tc. 156. §-ába ütköző kihágás vádja és annak jogkövetkezményei alól (elmente­tik. A felmerült 9 K 28 f pedig a hatósági pénztár terhére áll a— pítta'ik meg. Felmentendő volt terhelt az 5600/914. B. M. ren­delet 1. § ába ütköző kihágás vádja és jogkövetkezményei alól, mert a vádbeli cselekmény elkövetése alkalmával a zab ára még hatóságilag megállapítva nem volt és így az árak alakulása a szabad kereskedelmi tényezők eredménye volt, a marasztaló íté­letek alapjáal szolgáló 11,860/914. sz. honvédelmi miniszteri ren­delet pedig csak a katonaság számára bocsájtatott ki, hogy ré­sziikre irányadó elvül szolgáljon a vásárlásoknál. Ennélfogva tehát, minthogy a kassai kereskedelmi és iparkamara véleménye alap­ján megállapíttatolt, hogy a vádbeli cselekmény elkövetése ide­jében a közönséges zab ára Mm-kint 21—23 K között ingado­zott, terhelt azon meg nem cáfolt állítása alapján, mely szerint ő jobbminőségű zabot árúsított, az általa Mm-kint követelt 24 K ár lúlmagasnak sem tekinthető. De felmentendő volt terhelt az 1884: XVII. tc. 156. § ába ütköző kihágás vádja és jogkövet­kezménye alól i>, mert azon cselekménye, hogy egy esetben zabot adott el, csupán alkalomszerű elárusílás, amelyhez terhelt­nek iparigazolványl váltania nem kellett. 270. Árvízveszély alkalmával kirendelve volt katonai karhatalom költségeinek megtérítése. (Belügyminiszter 1915. évi 61,229. sz. határozata.) B. vár­megye közigazgatási bizottságának. A közigazgatási bizottságnak másodfokú véghatározatát, mellyel a vármegye területén az 1912. év szeptember havában volt árvízveszély alkalmával B. községbe segélynyújtásra kirendelve volt katonai karhatalom igénybevéte­lével felmerült 1150 K 89 f költség megtérítése tárgyában a vár­megye alispánja által elsőfokon hozott véghatározatot az érdekelt köz­ségek fellebbezésének elutasítása mellett helybenhagyta, a B. és B. községek részéről előterjesztett és a 4600/901. M. E. számú rendelet 5. §-ának hetedik bekezdése értelmében felülvizsgálati kérelemnek vett fellebbezés folytán felülvizsgálván, azt az 1901. évi XX. tc. 3. §-a alapján az annak alapjául szolgáló véghatározattal

Next

/
Thumbnails
Contents