Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)
121) Közigazgatási Döntvénytár. katonai megfigyelő-állomáshoz beosztott tisztek szállással való ellátását a közpénztár terhére nem vállalja, hivatalból felülvizsgálván, a következőkép határoztam. Határozat: A fönti tanácsi határozatot ezennel hatályon kívül helyezem és Sz. város közönségét kötelezem, hogy a katonai megfigyelő-állomáshoz beosztott tisztek részére az illetékszerű szállást a törvényszerinti térítések ellenében természetben biztosítsa. Megokolás: Az 1912 : LXVIII. te. 21. §-a mozgósítás esetére úgy intézkedik, hogy a beszállásolás tekintetében általában az ideiglenes (átvonuló) beszállásolásra nézve a békében fennálló törvényes rendelkezések irányadók, így tehát a tiszteknek és a többi havidíjasoknak a háború tartamára Sz.-be történt vezénylése folytán szükséges szállások kiutalása is az említett törvényes rendelkezések értelmében foganatosítandó, vagyis a város (község) az 1879 : XXXVI. te. 13. §-a értelmében a hozzá intézett szálláskövetelést saját területén teljesíteni, illetőleg az alkalmas helyiségeket kijelölni és rendelkezésre bocsátani köteles. A most hivatkozott törvény 8. §-ának értelmében pedig a természetben való elszállásolásnak kötelezettsége a házbirtokost terheli. Ha azonban a város közönsége a házbirlokosok kényelme érdekében más megoldási módhoz folyamodik, amely a városnak természetbeni szállásra jogosult tisztekkel való szabad megegyezésétől függ, úgy igen természetes, hogy ez a külön megállapodás, nem érintvén a város törvényes kötelezettségét, a várost nem is jogosítja föl arra, hogy a tisztek tényleges szállások illetékénél nagyobb összeg kifizetését a hadügyi igazgatástól követelje. Ez esetben csak egyezségszerű megállapodásról lehetvén szó, a különbözetet a város maga tartozik fizetni. 115. Árnyékszék ki nem tisztítása az 1911. évi 66,610. B. M. sz. rendeletbe ütköző és az 1876: XIV. fc. 7. §-a alapján büntetendő kihágást képez. (Belügyminiszter 1914. évi 2679. sz. határozata.) K. M. ellen árnyékszékének ki nem tisztítása által elkövetett s az 1914. évi 64,610. B. M. sz. körrendeletbe ütköző kihágás miatt az 1876 : XIV. tc. 7. §-a alapján folyamatba tett kihágási ügyben ezen harmadfokú rendőri büntető bíróság a következő végzést hozta : A másodfokú ítélet ellen terhelt által előterjesztett felleb-