Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)

86 Közigazgatási Döntvénytár. Hivatali elődömnek 40,218/1890. sz. a. keit rendelőiében, mint ezt az ipartestület is felemlíti, tényleg az az álláspont jutott érvényre, hogy az ipartestületek békéltető bizottságai az 1884: XVII. tc. 176. §-ában reájuk átruházott hatáskörüknél fogva az 1874: XXXIV. tc. 38. §-ában említett bíróságok vagy hatóságok közé nem sorozhatók és amennyiben az ily békéltető bizottságok az előttük folyó eljárásban az ügyvédi képviseletet kizárják, ezzel az 1874: XXXIV. tc. 38. §-ának rendelkezését nem sértik meg. Ezen a mereven elutasító állásponton enyhített azonban hivatali elődömnek az akkori igazságügyminiszterrel folytatott tárgyalás után 1891. évi június hó 12-én 32,047/VI. szám alatt Budapest székesfőváros tanácsához intézett rendelete, amennyiben kimondotta azt, hogy ha valamelyik fél a békéltető bizottságnak tevékenységét írásbeli ügyvédi meghatalmazással és ellenjegyzéssel ellátott beadványban kéri, a beadvány elintézéséről az ellenjegyző ügyvéd is értesítendő. Gyökeresen módosított azonban ezen az állásponton hivatali elődömnek az akkori igazságügyminiszterrel egyetértően 1903. évi június hó 10-én 35,104/VHI. A. sz. alatt valamennyi iparhatósághoz intézett rendelete, mely a korábbitól eltérően akként rendelkezett, hogy a békéltető bizottságok előtt folyamatban lévő vitás ügyekből folyólag a szabályszerű meghatalmazással ellátolt ügyvéd ügyfele képviseletében minden esetben eljárhat, hozzáfűzvén ezen kijelentéshez azt is, hogy a képviseltetés azonban csak akkor menti fel a felet a személyes megjelenés kötelezettsége alól, ha igazoltatik, hogy az illető íél személyesen épen nem jelenhetett meg, vagy ügyét személyesen képviselni nem képes. lízekből a rendelkezésekből következik a békéltető bizottságoknak előbb idézett, a 32,047/VI. 1891. számú rendelettel már külön is kimondott az a kötelezettsége, hogy az ügyvédi képviselet útján benyújtott beadványok elintézéséről az ellenjegyző ügyvédet értesíteni kell. A t.-i ipartestület igazoló jelentését a most ismertetett rendelkezések alapján elbírálva, az igazoló jelentés álláspontja teljesen tévesnek és tarthatatlannak mutatkozik. Ez a jelentés ugyanis a most szószerint idézett és jelenleg is hatályban lévő miniszteri rendelkezéseket részben teljesen figyelmen kívül hagyja, részben helytelenül értelmezi. Az igazoló jelentés nevezetesen abba a hibába esik, hogy még mindig az időközben módosított, föntebb elsősorban említett 40,218/1890. számú rendelet alapján állva, az ipartestület békéltető bizottságát most is még jogosítottnak véli arra, hogy az ügyvédek közreműködését a békéltetési eljárásban teljesen eltiltsa s az olyan