Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IX. kötet (Budapest, 1916)

80 Közigazgatási Döntvénytár. Waldegg: <tDie Ziegel und Röhrenbrennereb című s a bejelen­tés ideje előtt megjelent munkának 362. és 364. sz. ábráira hivatkozik, azt állítván, hogy a bejelentés tárgya a felhozottakkal szemben nem tekinthető szabadalmazható találmánynak, mert általában azok a célok, amelyeket bejelentő el akar érni, már a bejelentés idejét megelőzőleg közismertek voltak, de éppen így közismertek voltak azok az eszközök is, melyekkel bejelentő ezeket a célokat el akarja érni. Bejelentő szerint magában az a körülmény, hogy felszólaló a bejelentéssel szemben annyi anterioritást hoz föl, bizonyítja, hogy a bejelentés tárgya nem olyan egyszerű, mint amilyennek azt fölszólaló föltüntetni óhajtja. Az anterioritásoknál csak a cél azonos, a megoldásra való eszközök azonban eltérőek. Bejelentő nem a levegő vezetési módját találta íöl elvi általánosságban, hanem annak egy speciális alkalmazását. A m. kir. szabadalmi hivatal bejelentési osztálya a bejelen­lés tárgyának az anterioritásokkal való összehasonlítása után, az elhangzottak mérlegelése mellett megállapította, hogy fölszólaló maga sem állította, hogy a részéről fölhozott anterioritások űj­donságrontók volnának, hanem csak azl, hogy a fölhozottakkal szemben a bejelentés tárgya nem találmány. Ámde ezt az állí­tást a bejelentési osztály elfogadhatónak nem találta, mert meg­állapította, hogy ha a bejelentés tárgya az anterioritásokkal azo­nos célt szolgál is, a cél elérésére használt eszközei és a meg­oldás módja az anterioritásoktól teljesen eltérnek, amennyiben olyan csőrendszer, aminőt bejelentő egyetlen igényében védelem alá kíván helyeztetni, a íölhozott anterioritások egyikében sincsen ismertetve, mimellett bejelentő megoldásának a fölhozotlakkal szemben megvan az az eltérő műszaki hatása, hogy míg a cső­vezeték kezelése egyszerűbb és üzembiztosabb is, addig az épület sajátszerű kiképzése mellett eddig alkalmazott csatornák elkerü­lése folytán maga az építkezés is egyszerűbbé válik. Mindezekhez képest tekintve, hogy a bejelentés tárgya új, annak megvan az eltérő műszaki hatása, azt találmánynak tekin­teni s arra szabadalmat megadni kellett. 75. Árverésen befolyt összegek elszámolása nem az I. T. 176. §-a alapján eszközlendő. (Hatásköri bíróság 1915 jan. 25. Hb. 112. sz.) S. I. n.-i lakosnak a K. H. F. sz.-i Jakos divatáru-kereskedő ellen hátralékos fizetése és jár. iránt indított ügyében N. sz. kir.

Next

/
Thumbnails
Contents