Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár V. kötet (Budapest, 1912)

Közigazgatási Döntvénytár. s5 neme és melyik fokozata alkalmazandó)). A törvénynek ezen állás­pontjából következik egyrészt, hogy a lakosság számát másként, mint az utolsó népszámlálásról közölt hivatalos adatok alapján számítani nem lehet, másrészt hogy a lakosság számának az egyes népszámlálási cziklusokon belül előforduló emelkedése, vagy csökkenése figyelembe nem vehető. Ennélfogva községek egyesülése esetén, midőn egyik község a másikba beleolvad, a lélekszám emelkedése következtében épp ugy nincs súlyosabb adóztatásnak helye, aminthogy területátcsatolás és a népesség számának apadása esetén is változatlan marad a helyzet a kö­vetkező népszámlálásig. Az 1909. évi VI. tcz. 12. § ának a) pontja tehát nemcsak azt jelenti, hogy a népességnek természetes nö­vekedése marad a házadó terheinek megállapításánál figyelmen kivül, de a netáni zavarok és félreértések elkerülése végett je­lenti a lakosság bármely okból beállott megfogyatkozásának te­kinteten kivül hagyását is. 75. Kantinok az ipartörvény hatálya alá esnek. (A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 6128/1910. számú határozata.) A katonai laktanyákban és intézetekben elhelyezett kantinok (vegyes kereskedéssel egybekötött italmérési üzletek) az 1884 : XVII. tcz. hatálya alá esnek, mert ezeknél az üzleteknél az iparszerü foglalkozás ismertető jelenségei (önálló foglalkozás, keresetszerüség) feltalálhatók és az idézett törvény 183. § a eze­ket az üzleteket nem veszi ki a törvény hatálya alól. Jgaz ugyan, hogy a törvény 183. §-ában felsorolt kivételekre való tekintet nélkül a közhasznú szellemi foglalkozások sem sorozhatok az ipartörvény hatálya alá eső foglalkozások közé, minélfogva a ki­vételek felsorolása teljesnek nem mondható, mindazonáltal a kantinok az ipartörvény hatálya alá tartoznak, meri egyéb ve­gyes kereskedésektől és italmérési üzletektől legfeljebb abban különböznek, hogy vevőközönségük legtöbbnyire a laktanya vagy katonai intézet személyzetére szorítkozik. Ez a körülmény az ipar­szerüség fogalmával nincsen ellentétben, minélfogva a kantinosok a vegyes kereskedés gyakorlására iparigazolványl kötelesek váltani. Az italmérés ugyan iparigazolvány vagy iparengedély helyett a pénzügyi hatóságtól nyert engedély alapján gyakorolható, de az italmérési üzlet egyébként az 1884 : XVII. tcz. határozmányai alá esik.

Next

/
Thumbnails
Contents