Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár V. kötet (Budapest, 1912)
86 Közigazgatási Döntvénytár. 7f> Aki szerződés alapján a iemelők füvét állataival legelteti, az 1879.-XL. tcz. 80. § a alapján nem büntethető. (A m. kir. belügyminiszter 1910. évi 5393. sz. határozata). K. vármegye közönségének. G. M. k—i lakos ellen köztemelő bemocskolása miatt a Kbtk. 80. §-a alapján folyamatba tett kihágási ügy vádlott felebbezése folytán felülvizsgáltatván, a következő harmadfokú ítélet hozatott: A vármegye alispánja által 1910. évi 18.014. kih. sz. a., a t—i járás főszolgabirája elsőfokú Ítéletének módosításával hozott másodfokú büntető Ítélete megváltoztattatik s vádlott a terhére rótt kihágás vádja és jogkövetkezményei alól felmentetik Ugyanis az iratok szerint vádlott a temető íütermése felhasználása tekintetében szerződéses viszonyban állott, melynek értelmében ott juhaival legeltethetett is. Ezen körülmény figyelembe vétele mellett az elbírálásra alapul vett törvényszakasz azon fontos meghatározása, hogy a sírok bemocskolása tekintetében vádioltat szándékosság terhelné, meg nem állapitható, miért is a kihágás vádja és jogkövetkezményei alól felmentendő volt. 77. Nincs törvényes alapja annak, hogy valamely adómentes ingatlan alán eszményileg kiszámitolt — de tényleg nem fizetett — adó a legtöbb adót fizetők névjegyzékének egybeállításánál figyelembe vétessék. (A m. kir. közigazgatási biróság 1910. évi 3318. sz. határozata.) A közigazgatási biróság Sz. szabad királyi város törvényhatósági bizottsága legtöbb adót fizető tagjainak 1910. évi névjegyzéke ügyében a törvényhatóság állandó biráló választmányának 1909. évi 5—10 bír. \ál. sz. a. hozott határozata ellen S. M. által a névjegyzékbe való felvétele iránt beadott panaszt az 1896: XXVI. tcz. 41. §-a alapján tárgyalás alá vévén, következőleg itélt: A m. kir. közigazgatási biróság a panasznak helyt nem ad. indokok; A vitás kérdés az, hogy a panaszlónnk adómentes házát, vagyis azt az adót, melyet fizetne, ha háza adómén-