Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár V. kötet (Budapest, 1912)

82 Közigazgatási Döntvénytár. naszlottnak a miniszterhez intézett teliiivizsgálati kérelmét Kolozs vármegye közigazgatási bizottságához visszaküldöite, de határoza­tával a felülvizsgálati kérelmet az 1876: XIII. tcz. 117. §-a alap­ján elutasította. Panaszlott a hatásköri bíróságnál hatásköri össze­ütközési bejelentést tett. Az előre bocsátott tényállásból kétség­telen, hogy felperes ugy a rendes bíróság, mint a közigazgatási hatóság előtt ugyanazt az összeget az alperesnél teljesített szol­gálali idő tartamára járó cselédbér — szolgálati dij — czimen követeli. A jogczim tehát nem különbözik, s az ügy azonosságát nem szünteti meg ama körülmény, hogy a rendes bíróság házas­ságon kivüli törvénytelen együttélést, a közigazgatási hatóság pe­dig cseléd és gazda közötti viszonyt állapított meg. Bár az ügy érdemében ugy a rendes bíróság, mint a közigazgatási hatóság határozott, hatásköri összeütközés fenn nem forgását kellett ki­mondani, mert az 1907: LXI. tcz. 7. §-ának utolsóelőtti bekez­dése szerint a rendes bíróság és a közigazgatási bíróság érdemi határozatának jogerőre emelkedése után azon az alapon, hogy az ügy a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik, eljárásnak nincs helye és a bíróság jogerős érdemi határozata a közigaz­gatási hatósággal szemben irányadó; azután tehát, hogy a ren­des bíróság a peres felek közötti jogviszonyt érdemileg jogerősen elbírálta, a fenti törvény értelmében a közigazgatási hatóság nem volt jogositva az ügyet saját hatáskörébe vonni s azt elbírálni; eljárása tehát joghatálynál bírónak nem tekinthető, s igy hatás­köri összeütközés előidézésére nem alkalmas, mert a birói érdemi határozat jogerőre emelkedése a közigazgatási hatósággal szem­ben hatásköri összeütközés felmerültét már kizárja. 73. Ha kocsiközlekedés alkalmával előállott elgázo­lás folytán bekövetkezett sérülés nem szándékos­ságból támadt s nem lett megállapítva, hogy a sé­sérülés nyolcz napon tul tartott: akkor csakis ul­rendőri kihágást képez s elbírálása a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. (A m. kir hatásköri bíróság 1910. évi 68. sz. határozata). Ebben az ügyben az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. indokok: L. M. hídvégi lakos az ipoiyságij járás főszolga­birájánál az 1890:1. tcz. 107. §-ába ütköző forgalom közbizton-

Next

/
Thumbnails
Contents