Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IV. kötet (Budapest, 1911)

60 Közigazgatási Döntvénytár. alatt álló sertéseinek engedély nélkül forgalomba hozatala, 3. el­hullott sertéseinek elásatásáról nem gondoskodás miatt folyamatba telt kihágási ügy vádlott felebbezése folytán felülvizsgáltatván, a következő harmadfokú itélet hozatott: A vármegye alispánja által 1909. évi április hó 5. napján 9770. kih. szám alatt, a n—i járás főszolgabirája elsőfokú Ítéletének helybenhagyásával hozott másodfokú büntető itélet az első és harmadsorban emiitett kihá­gásra vonatkozó részében indokainál fogva oly kiigazítással hagya­tik helyben, hogy vádlott az elsősorban emiitett kihágás miatt 1888 : VII. tcz. 149. §-a alapján büntettetik. Az Ítéletnek a másodsorban emiitett kihágásra vonatkozó része a íöldmivelés­ügyi miniszter ur elhatározásához képest megváltoztattatik s vád­lott az 1888 : VII. tcz. 32. §-ába, illetőleg 29. §-ába ütköző ki­hágás vádja és jogkövetkezményei alól felmentetik. A másodfoku ítéletnek az 1888 : VII. tcz. 154. §. h) pontjára alapított részét abból az okból kellett megváltoztatni, mert vádlott azzal, hogy a 9300/898. sz. földmivelésügyi miniszteri rendelet 8. §-ának c) pontja értelmében elkülönítés és megfigyelés alá helyezett serté­seit a budapest-ferenczvárosi zárt vásárra külön engedély nélkül elszállította, kihágást nem követett el. A budapest-ferenczvárosi zárt vásárra való sertésszállitás tárgyában 30,257/902. sz. alatt kiadott F. M. sz. rendelet szerint ugyanis járványmentes, avagy sertésvészszel, vagy sertésorbánczczal fertőzött községekből az emiitett vásárra minden külön engedély nélkül lehet egészséges sertéseket szállítani s a rendeletben nincs kikötve az, hogy a szállítás csak vészmentes udvarból szabad. Ily körülmények kö­zött pedig, minthogy a 9300/898. sz. F. M. rendeletnek hatá­rozmányai a hivatkozott rendelet 20. §-a szerint a Budapest­Ferenczvárosba irányuló sertésszállításokra nem vonatkoznak^ F. M.-t az 1888 : VII. tcz. 32. §., illetőleg 29. §-ába ütköző ki­hágás vádja és következményei alól annál inkább is felmenteni kellett, mert az eddigi gyakorlat szerint még a sertésvészszel, vagy sertésorbánczczal fertőzött udvarból származó és a vasúti szakértő által a (eladáskor egészségesnek talált sertéseket is sza­bad a budapest ferenczvárosi zárt vásárra szállítani. 44. Aki i(Margarinty> : 1. tiltott anyagokból állit elő vagy a margarin-gyártásnál előirt anyagokat nem használja és az ily módon gyártott ((margarint* 2. az előirt jelzések (vagy elnevezések) alkalmazása

Next

/
Thumbnails
Contents