Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IV. kötet (Budapest, 1911)
Közigazgatási Döntvénytár. S9 hozhatók, ami a törvény azon kettős intencziójából következik, hogy egyrészt védeni akarja a honi termelés érdekeit, másrészt a vevőt oltalmazni akarja a félrevezetésekkel szemben is; 2. megállapítandó, hogy a szóban forgó őrlemény nem esik e az id. végrehajtási rendelet 5. §-ának e), illetőleg g) pontjában foglalt határozmányok alá, azaz hogy az elnevezéstől függetlenül a szóban forgó őrlemény birt-e olyan használati értékkel, mint amilyennel az kináltatott, illetve ajánltatott? Mivel pedig a szóban forgó törvény szempontjából nemcsak a szándékosság büntetendő, de a kellő gondosság elmulasztása is; főszolgabíró urnák, mint itélő hatóságnak feladata az, hogy a szereplő forgalombahozók eljárását ebből a szempontból is bírálat tárgyává tegye s azután a kiderített tények és bírói meggyőződése alapján hozzon ítéletet. Megjegyzem, hogy az id. törvény szempontjából forgalombahozatal alatt nemcsak az áru tényleges személyesen eszközölt szállítása, hanem annak haszonra irányuló üzleti jellegű áruba bocsátása is értendő. Megjegyzem továbbá, hogy a kir. ügyészség a hatósági megbízatás színlelésének kérdésére azért nem terjeszkedett ki, mert a Btk. idevágó 381. §-a nem önálló büntetés alapjául szolgáló ténymegállapitó, hanem a csalás fennforgása esetén csak minősítő hatályú. Ebből következnék az, hogy bár az 1895:XLVI. tcz. a hatósági megbízatás színlelésének esetéről nem intézkedik azon általános elvnél fogva, mely szerint megfelelő rendelkezés hiányában az egész jogvidéket felölelő törvény intézkedései veendők irányadóul, a hatósági megbízatás színlelése mellett elkövetett terményhamisitási kihágás esetében ez a színlelés a végrehajtási rendelet 23. § a értelmében ható oly súlyosbító körülményt képez, mely a kihágás szigorúbb elbírálását s így a törvény 7. §-ának alkalmazását is indokolja. 43. A budapest-ferenczvárosi zárt vásárra a sertésvészszel, vagy sertésorbánczczal fertőzött községekből, illetőleg ily udvarból származó egészséges sertéseket minden külön engedély nélkül lehet szállítani. (A m. kir. belügyminiszter 1908. évi 3614. sz. határozata.) P. vármegye közönségének F. M. f—i lakos ellen, 1. veszélyes állatmegbetegedés bejelentésének elmulasztása, 2. megfigyelés