Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IV. kötet (Budapest, 1911)

56 Közigazgatási Döntvénytár. fogadtatik el a baleseti jegyzőkönyvbe fölvett az az állítás, hogy a kérdéses fát, mely rázuhant, útközben kedvtelésből ütögette, vagyis ha a baleset tényleg az ő gondatlansága, vigyázatlansága, illetőleg pajzánkodása miatt állott elő. Az 1907 : XIX. tcz. ugyanis csak abban az esetben fosztja meg a sérültet balesetkártalanitási igényétől, ha a baleset következtében sérült biztosított a balesetet szándékosan idézte elő. A sérültnek a baleset előidézése körül esetleg észlelhető vagy beigazolható vigyázatlanságát vagy gondatlanságát azonban semminemű joghálránynyal nem sújtja. Amint hogy a kötelező balesetbiztosítási törvények általában is azon az elven nyugosznak, hogy az üzemi és az üzem érdekében végzett szolgálat közben történt balesetek annyira szoros összefüggésben vannak az illető üzemek természetével, hogy a munkás esetleges gondatlansága vagy vigyázatlansága révén előállott balesetért a szavatosságot a munkásra hárítani nem volna igazságos. A baleset szándékos előidézése jelenleg nem forgott fenn & még annak gyanúja sem merült föl. Mindezek alapján állapította meg a felsőbíróság azt, hogy igénylőnek az 1907. évi XIX. tcz. 70. |-a 1. és 2. pontjában felsorolt kártalanításokra igénye van. Minthogy pedig jelen esetben a fél igénye fölebbezéseiből kivehetőleg kétségtelenül a törvényben biztosított összes kártalanításra irányul és a felsőbirósági orvosszakértő véleménye szerint is gyógyászati segédeszközökre van szüksége, a bírósági orvosszakértő által százalékban véglegesen megállapíthatónak itélt munkaképességcsökkenés állandósága folytán pedig az állandó járadék esete forog fenn; mivel továbbá a törvény 70. §-ának 1. pontja szerint való betegségi segélyek megállapítása és nyújtása a kerületi munkásbiztositó pénztárnak, az állandó járadékok megállapítása és folyósítása pedig az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár hatáskörébe tartozik ; végül minthogy e pénztárak idevonatkozólag mindezideig nem határoztak; az igény mérvének megállapítását — a fentiek szerint elkülönítve — az illetékes pénztárakhoz kellelt terelni. A törvény 91. § a alapján való eljárást a felsőbíróság azért találta itt helyénvalónak, mert az indokolatlan késedelem esetét ez ügyben fenforogni látta. A sz—i kerületi pénztárnak ugyanis nem lett volna szabad ccidőleges)) járadék czimén igényjogosultságot elutasító határozatot hozni 1909 márczius 7 én, midőn sérült még az iratok szerint kórházban feküdt; hanem amennyiben magát az igényjogosultságot vonta kétségbe és ideiglenes járadékot sem talált megállapíthatónak, az iratokat további elbírálás végett az. országos pénztárhoz kellett volna felterjesztenie, mert az már