Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár IV. kötet (Budapest, 1911)
51 Közigazgatási Döntvénytár. utasitotla, de egyben az országos pénztárt fölhívta, hogy igénylő részére az 1907: XIX. tcz. 50. és 51. §-aiban foglalt rendelkezések értelmében a szükségessé vált műlábak és mankók ingyenes kiszolgáltatásáról s a betegsegélyezésre a törvényben megjelölt 20 heti időtartamot meghaladó foganatosításáról gondoskodjék. Ez ítélet indokolásában az elsőbiróság elismeri ugyan, hogy a munkásnak a munka színhelyére menetele s onnét hazatávozása az üzem érdekébeni szükségből történik, ámde nézete szerint a jövés és menés közben kifejtett szükségtelen pajzánkodás s annak következményei az üzem körébe esőnek nem tekinthetők s a pénztárt ez alapon ideiglenes baleseti kártalanítás tekintetében felelősség nem terheli. Hozzá teszi, hogy jelen esetben igénylőnek az 1907: XIX. tcz. 50. és 51. §-a értelmében csupán betegsegélyezésre s a megfelelő gyógyászati segélyeszközök ingyenes kiszolgáltatása tekintetében lehet követelési joga, melyei azonban balesetkártalanitási perben elbírálni nem lehetett. Ebbőt következtetve, az Ítéletnek a műlábak és mankókra vonatkozó része végrehajtási szankcziót különben sem tartalmazó óhajtás jellegével bir. Az elsőbirósági orvosszakértő megállapította, hogy sérült munkaképességcsökkenése az évi keresmény 80—90% -ára tehető és hogy a bekövetkezett testi nyomorékság állandó jellegű. Az elsőbiróság ítélete ellen igénylő felebbezett, kérve ((igazságot és kolduskenyeret». A felsőbíróság a fent előadott tényállás alapján vette az ügyet elbírálás alá, azzal a kiegészítéssel, hogy a m. kir. állami munkásbiztositási orvosi tanácsnak a tárgyaláson jelen volt orvos szakértője a sérült megvizsgálása alapján azt a véleményt nyilvánította, hogy sérült munkaképességcsökkenése, ha műlábát kap, 20—30%-ra tehető és a csökkenés állandó jellegű. A fönt előadott tényállásból a felsőbíróság megállapította mindenekelőtt, hogy a kerületi pénztár állal időleges járadék tárgyában hozott határozatra vonatkozó itélet azért felebbeztetelt meg, mert abban sérült segélyezési, illetve járadékigénye megtagadtatott. Ehhez képest a felebbezés, illetőleg sérült igényei fennállásának, vagy fenn nem állásának elbírálására, illetékességét az 1907: XIX. tcz. 167. §-ának utolsóelőtti bekezdése alapján megállapította. Az igény fennállása szempontjából mindenek előtt igénylő javára döntötte el a felsőbíróság azt a kérdést, vájjon neki, mint bányamunkásnak van e az idézett tcz. alapján kártalanítási igénye?
