Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár II. kötet (Budapest, 1909)
tó Közigazgatási Döntvény tát-. intézkedésével az iratokat oly indokolással, hogy dr. L. .1. ellen a Btk. 190. §-ába ütköző vallás elleni vétség jelenségei forognak fenn, a márrnarosszigeti kir. járásbírósághoz tette át. A máramarosszigeti kir. járásbíróság 1906. évi augusztus 6-án 1906 B. II. 451. sz. a. kelt végzésével azonban a kir. ügyészségi megbízott indítványához képest .az iratokat a Kbtk. 75. §-ába ütköző közrend elleni kihágás elbírálása czéljából a máramarosszigeti rendőrkapitányhoz visszaküldte. Erre a rendőrkapitány 1907. évi február 6-án ad 1147. kih. szám a. kelt végzésével az ügy iratait e hatásköri összeütközés eldöntése czéljából felierjesztette. Ez ügyben a kir. bíróság hatáskörét a következő okokból kellett megállapítani. A nyomozás folyamán a mellett, hogy a panaszolt nyilvános verekedés tárgyában a tényállás megvilágittatott, egy tanú vallomásában arra merült fel bizonyíték, hogy az egyik gyanúsított az ellenfelének «istenét szidta». Való-e ez a szidalmazás ? erre nézve a többi tanuk ki nem hallgattattak s arra sem terjed ki a nyomozás, mily fokú nyilvánosság előtt és mily szavakkal történt az istenkáromlás ? meggyalázást tartalmazott-e az? és közbotrányt idézett-e elő? Minthogy pedig a fentebb megjelölt körülmények felderítése annak megállapítása czéljából fenforog-e a Btk. 190. §-ába ütköző vallás elleni vétség, avagy esetleg a Kbtk. 51. §-ába ütköző vallás elleni kihágás tényálladéka ? szükséges, minthogy másfelől a megjelölt vétség tárgyában való eljárás az 1894 : XXXIV. tcz. 18. §-ának I. 1. pontja értelmében, jelzett kihágás tárgyában való pedig, az életbeléptetési törvény idézett §-ának 4. pontja értelmében a kir. járásbíróság hatáskörébe tartozik. Ez ügyben a további eljárás a kir. bírósághoz volt utalandó, mely a tárgyalás megtartása esetében a BP. 19. §-ának és 22. §-ának egybevetett értelme szerint a Kbtk. 75. §-ába ütköző közrend elleni kihágás elbírálására is illetékessé válik. 14. Erdei kihágás elbirálása, ha az ügyben a kir. bíróság már tárgyalást tartott, a bíróság hatáskörébe tartozik. (Minisztertanács 1907 október 21. 43,667 1907. sz. a. L M.) A m. kir. minisztérium következőleg határozott: Ennek az ügynek elbirálása a kir. bíróság hatáskörébe tartozik. Indokok: B. .F., mint i gr. B. A. örököseinek tulajdonát ké-