Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár II. kötet (Budapest, 1909)
Közig azga tási Dön t vény tár. 19 pező uradalom főerdésze 1904. évi deczember hó 1-én a bethleni járás főszolgabírójánál R. G. k—i lakos és kilencz társa ellen tilos erdei legeltetés miatt tett feljelentést. Feljelentésében R. G.-t azzal vádolta, hogy nevezett 1904. évi október hó 28., 29. és 31-ik napján két darab marháját a tilosban legeltette és hogy 1904. évi november hó 16-án az uradalmi erdőből 14 darab 28 K értékű fát levágott és jogtalanul elvett. A R. G. által okozott összes kárt 38 K-ra értékelte. A bethleni járás főszolgabirája 1905. évi május hó 10-én 756. szám alatt kelt Ítéletével R. G.-t és társait az 1879 : XXXI. tczikk 100. és 90. §-ai alá eső kihágásban vétkeseknek kimondotta és nevezetteket különböző pénzbüntetésekre és kárösszegek megfizetésére Ítélte. A főszolgabíró ezen ítéletét Szolnok-Doboka vármegye közigazgatási bizottsága, mint az erdei kihágási ügyekben való eljárásra hivatott másodfokú bíróság 1906. évi márczius hó 9-én 2232. sz. alatt kelt végzésével megsemmisítette és az összes iratokat a bethleni kir. járásbírósághoz áttette azon indokok alapján, mert az együttes legeltetés állal okozott kár meghaladja azon összeget, amelynek megítélésére a közigazgatási hatóság jogosított. A bethleni kir. járásbíróság a megtartott tárgyalás után 1906. évi április hó 23-án B. 195/7. sz. alatt kelt végzésével R. G. nyolcz társával szemben a további bűnvádi eljárást magánvád visszavonása alapján megszüntette ; a P. P. elleni feljelentést ezen ügytől elkülöníteni rendelte; a R. G.-ra vonatkozó iratokat pedig a fenforogni látszó lopás büntette miatt indítványtétel végett a dési kir. ügyészséghez áttelte. A dési kir. törvényszék vádlanácsa 1906. évi november hó 13-án 5686. sz. alatt kelt végzésével az iratokat a fenforogni látszó lopás vétségének elbírálása végeit a bethleni kir. járásbírósághoz tette át azzal az indokolással, hogy miután R. G. lopás miatti utolsó büntetésének kiállása óta már három év eltelt, a vádba vett cselekmény a Btk. 338. §-a alapján bűntetté már nem minősül. A bethleni kir. járásbíróság megtartott tárgyalás alapján 1906. évi deczember hó 24-én B. 195/11. sz. alatt hozott ítéletével R. G.-t azért, mert az uradalmi erdőben 1904. évi október hó 28., 29. és 31. napján két marhával való engedély nélkül történt legeltetés és ugyanazon év november havában 14 darab tölgyfa levágása és hazaszállítása által sértettnek 100 K-t felül nem haladó kárt okozott, a Btk. 333. §-ábá ütköző és a 334. §-a szerint minősülő lopás vétségében bűnösnek kimondotta és hat heti fogházbüntetésre ítélte. A járásbíróság ezen Ítéletét a dési kir. törvényszék, mint 2*