Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár I. kötet (Budapest, 1908)

Közigazgatási Döntvénytár. 31 vonható. Engedélyes és bérlő közötti jogviszony megállapítása a rendes birói útra tartozik. (A m. kir. földmivelésügyi miniszter 45,528/906. sz. határo­zata.) A II. fokú bűntető Ítéletet a panaszlott felebbezésére felül­vizsgálván, azt megváltoztatom és panaszlottat a kihágás vádja és következményei alól felmentem, a T. medrének a hatóság által történt kitisztogattatasából felmerült 15 K 12 fill. napszám­költségnek 15 nap s végrehajtás terhe alatt leendő megfizetésére pedig a szóban forgó vízimalommal kapcsolatos vízhasználati jogosítvány gyakorlata tárgyában kiállított engedélyokiratban meg­nevezett tulajdonosokat egyetemlegesen és egyenlő arányban kötelezem, nem érintve természetesen azt, hogy a bérlővel szemben lehet-e visszkereseti joguk. Ugyanis a szóban forgó vízimalommal kapcsolatos vízhaszná­lati jogosítvány gyakorlatát szabályozó s fent említett endedély­okirat 4. pontjában 500 m.-re megállapított felső malomcsatorna kitisztogatása az említett engedélyokirat 8. pontja szerint az X. uradalom, valamint a többi társtulajdonos együttes köteles­ségét képezi. Dár a szóban forgó vízimalom 1901-ben a panaszlottnak bérbeadatott, a tisztogatás elmulasztásáért a panaszlott bérlő mégsem volt büntetőlogi felelősségre vonható, mert az a jogczim. melynek alapján az aísófoku hatóságok a panaszlott bérlőt a medernek az engedélyokirattal megszabott mértékben való kitisz­títására kötelezendőnek tartották, az engedélyesek és a bérlő között fennálló szerződésre alapíttatott, ezen szerződés magya­rázata és az abból íolyó kötelezettségek megállapítása pedig nem a közigazgatási hátóságok hatáskörébe, hanem a rendes birói útra tartozik s a közigazgatási hatóságok a tisztogatási kötelezett­ség alanyául mást, mint aki a törvény szerint kötelezve van, ki nem jelölhetnek. 20. A Dunafolyónak Horvát-Szlavonországokkal ha­táros részein, valamint a Duna ezen részeinek árvi­zek állal járt ármentesitetlen területein a halászati tilalmak nem állanak fenn. (A földmivelésügyi miniszternek 1906 máj. 15. 83541/905. sz. határozata.) T. vármegye alispánjának. Alispán urnák m. évi október 10. 25000. sz. a. hozott azt a másodfokú Ítéletét, mely-

Next

/
Thumbnails
Contents