Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XV. kötet 1940-1941 (Budapest, 1942)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 89 hátralékos munkabér címén pedig 10 pengő 50 fillért megítélt. A 20 pengő megítélt orvosi költség nyilvánvalóan azonos azzal a 20 pengő orvosi költséggel, melyet a keresetében D. Károly >— hivatkozva a közigazgatási hatóság előtt emelt második panaszban foglalt összeállításra — érvényesít. A 10 pengő 50 fillér hátralékos munkabér pedig a július hó 25. napjától július hó végéig terjedő hét napra járó bér. Ezek az összegek ítélt dolog címén nem voltak megítélhetők. A keresetben érvé­nyesített ezt meghaladó igény kártérítési jellegű, noha azt D. Károly járandóságával azonos összegben jelöli meg, mert be­tegsége alatti munkaképtelensége következtében ért anyagi vesztesége címén érvényesíti. Ez az összeg azonban szintén nem illeti meg a nevezettet, mert az 1898:11. t.-c. 3. §-a értel­mében a munkaadó a munka közben megbetegedett idegen községbeli munkásnak gyógykezeléséről és ellátásáról legfel­jebb 8 napig köteles gondoskodni. Július hó 25. napjától július hó végéig, terjedő hét napra D. Károly járandóságát meg­kapta s így legfeljebb a nyolcadik napra illeti őt még javadal­mazás. Ez pedig 1 pengő 50 fillér, amelyet ifj. F. Károly meg­fizetni köteles, lel. F. Károlylyal szemben a keresetet a kir. járásbíróság elutasította, mert a közös gazdálkodást a lefoly­tatott bizonyítás anyaga alapján nem állapította meg. Az újpesti kir. járásbíróságnak ez ellen az ítélete ellen D. Károly fellebbezéssel élt. A fellebbezés folytán a pestvidéki kir. törvényszék 1910. évi augusztus hó 28. napján Pf. IV. 13.365/1939, 18. szám alatt hozott ítéletében az elsőhíróság végítéletét nem fellebbezett marasztaló részében nem érintette, fellebbezéssel megtáma­dott elutasító részében pedig a pert megszüntette az 1911 :1. t.-c. (Pp.) 180. §-ának 1. pontjában meghatározott pergátló körülmény folytán. A kir. törvényszék ezt az ítéletét azzal indokolta, hogy a kereset szintén D. Károly ifj. F. Károlynál mezőgazdasági munkásként volt alkalmazva, 1938. évi április hó 5. napjától 1938. évi július hó 20. napjáig. E napon lucernahordás közben baleset érte, melynek következtében jobblábán csonttörést szenvedett. A gyógyulás hét hétig tartott. Munkaadója neve­zettet az Országos Mezőgazdasági Biztosító Intézetnél beje­lenteni elmulasztotta, így betegsége tartamára segélyt nem

Next

/
Thumbnails
Contents