Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XV. kötet 1940-1941 (Budapest, 1942)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 57 megokolással, hogy a tárgyalás közvetlenségének biztosítása és a felek anyagi érdekei ezt kívánják. K. János fellebbezése folytán azonban Komárom és Esztergom k. e. e. vármegyék alispánja 1936. évi július hó 7. napján 7/1936. g. csü. szám alatt hozott véghatározatával a tatai járás főszolgabírójának ezt a végzését megváltoztatta és a főszolgabírót az eljárás lefolytatására, valamint elsőfokú határozat hozatalára utasította. Ezután a tatai járás főszolgbírája 1939. évi május hó 3. napján 870/1936. szám alatt hozott véghatározatával K. János panaszát az 1907 : XLV. t.-c. 61. §-ára hivatkozással elutasította és nevezettet követelésével polgári bíróság elé utalta. A főszolgabíró ezt a véghatározatát azzal okolta meg, hogy K. János panaszát nem az idézett törvényszakaszban előírt 8 nap alatt terjesztette elő, hanem majdnem két hónapi késedelemmel. A közigazgatási hatóság előtt azonban csak a 8 napon belül beadott panasz érvényesíthető. A tatai járás főszolgabírójának ez a véghatározata jogorvoslat elmaradása folytán jogerőre emelkedett. Ezt követőleg 1939. évi december hó 11. napján a budapesti központi kir. járásbíróság előtt K. János keresetet indított K. Tamás, F. Pál és U. György budapesti lakosok ellen. Keresetében megismételte a panaszában előadottakat és most követelését más felszámítás alapján 2359 pengő 40 fillérre tette. Megemlítette, hogy igényével a tatai járás főszolgabírója az 1Ö07 : XLV. t.-c. 61. §-ára hivatkozással polgári bíróság elé utalta. Majd az előadottak alapján azt kérte, hogy most már a kir. járásbíróság kötelezze nevezetteket a 2359 pengő 40 fillérben megjelölt követelése megfizetésére. A tárgyaláson K. Tamás és társai az 1911 :1. t.-c. (Pp.) 180. §-ának 1 pontja alapján pergátló kifogást emeltek. A budapesti központi kir. járásbíróság 1940. évi január hó 29. napján P. II. 22.811/1939/3. szám alatt hozott ítéletével a pergátló kifogásnak helyet adott és a pert megszüntette. A kir. járásbíróság ezt az ítéletét azzal indokolta, hogy úgy a kir. bíróságok, mint a Hatásköri Bíróság állandó gyakorlata szerint a vadállomány őrzésére és óvására magánosok által alkalmazott vadőr — mint olyan személy, aki az erdőgazdaság körül magasabb tudományos előkészültséget és álta-