Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XV. kötet 1940-1941 (Budapest, 1942)
186 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK Nevezetesen más jogi természetű ügyben, más célzattal és más szempontból hozta meg határozatát a közigazgatási hatóság és más jogi természetű ügyben ugyancsak más célzattal és más szempontból döntött a rendes bíróság; Ekként természetszerűleg más volt az eljárás tárgya és a vitás jog a közigazgatási hatóság előtti ügyben és más a rendes bíróság előtt folyt eljárás során. Az a körülmény, hogy a közigazgatási hatóság és a rendes bíróság előtt folyt ebben a két különböző ügyben a zárgondnokot a közigazgatási hatóságnak — az előreboosátottak értelmében — kötelező rendelkezésével szemben a rendes bíróság ellentétben álló utasítással látta el, ügyazonosságot és ennek alapján hatásköri összeütközést nem létesített éppen az ügyazonosság fogalmára tekintettel. A jelen esetben annál kevésbé, mert a rendes bíróságnak a közigazgatási hatóság rendelkezéseivel ellentétben álló utasítása a közigazgatási hatóság határozatának hatályát és végrehajthatóságát egyáltalán nem érintette. A kifejlettek értelmében tehát különböző jogi természetű, ennélfogva más államhatalmi hatáskörbe tartozó ügyekben járt el a közigazgatási hatóság és a rendes bíróság, aminek folytán az 1907 : LXI. t.-c. 7. §-a 1. bekezdésében megkívánt ügyazonosság nem forog fenn. Ügyazonosság hiányában pedig a Hatásköri Bíróság elbírálása alá tartozó hatásköri összeütközés felmerültéről nem lehet szó. Mindezeknél fogva ebben az ügyben az 1907 : LXI. t. c. 19. §-a alapján a rendelkező rész értelmében kellett határozni. (1940. nov. 11. — 1940. Hb. 33.) 38. Végrehajtás foganatosítása kisebb magánjogi követelés tekintetében. A jelenlegi jogi helyzet az, hogy a községi bíróság hatáskörébe tartozó ügyekben — amennyiben a Pp. 758. § utolsó bekezdése alapján a kir. járásbíróság járt el — az általa ingókra 25—100 pengő erejéig elrendelt végrehajtást rend-