Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XV. kötet 1940-1941 (Budapest, 1942)

HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK 187 szerint maga a kir. járásbíróság- foganatosítja és a közigazga­tási hatóság csak akkor járhat el, ha a végrehajtató ezt ki­fejezetten kéri. Ha azonban bírói megkeresés alapján vagy a végre­hajtatónak a kérvénypéldánnyal, illetőleg a végrehajtható kiadmánnyal jelentkezése esetén 25 pengőt meg nem haladó összeg erejéig történik a bírói határozat alapján elrendelt végrehajtás foganatosítása és a végrehajtató bírói kiküldött kirendelését kif jezetten nem kérte, úgy a végrehajtás fogana­tosítása a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik, tekin­tet nélkül arra, hogy a községi bíróság hatáskörébe utalt vagy onnan kivett ügyből ered-e a végrehajtandó követelés, illető­leg, hogy az érvényesített követelés eredetileg meghaladta-e a 100 pengőt. H. B. I. A budapesti központi kir. járásbíróság 1937. évi július hó 26. napján H. I. budapesti lakos kérelmére jogerős végítéletek alapján 300 pengő tőke, az ezután járó évi 5%-os kamat és a végrehajtás kéréséért 21 pengőben megállapított költség erejéig végrehajtható kiadmányokat állított ki és ezeket a kielégítési végrehajtásnak közbenjöttei ingókra foganatosítása végett a kérelmező ügyvédjének kiadta. A végrehajtható kiadmányt az említett kérelmező ügy­védje 1940. évi július hó 6. napján — hivatkozva az 1930 : XXXIV. t.-c. (Te.) 65. §-ára — azzal a kérelemmel küldötte meg Budapest székesfőváros VT. kerülete elöljáróságának, hogy egyelőre 24 pengő 90 fillér erejéig foganatosítsa a végre­hajtást kiszállás nélkül letiltás útján. Budapest székesfőváros VI. kerületének elöljárója 1940. évi július hó 11. napján 28.963/1940. szám alatt a végrehajt­ható kiadmányt visszaküldötte azzal, hogy a végrehajtás foganatosítása a 100 pengőt meghaladó magánkövetelésnek 100 pengőnél kisebb része erejéig is a bírósági végrehajtó hatáskörébe tartozik. A végrehajtató ügyvédje ezután a végrehajtható ki­admánnyal a budapesti központi kir. járásbíróság eljárásra illetékes kiküldöttjénél jelentkezett a kielégítési végrehajtás­nak 24 pengő 90 fillér erejéig foganatosítása végett. A ki­küldött azonban a végrehajtás foganatosítását megtagadta

Next

/
Thumbnails
Contents