Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XIV. kötet 1937-1939 (Budapest, 1941)
270 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK Az 1896 : XXVI. t.-c. 34. §-a ugyanis egyebek között kimondja, hogy a városokban (községekben) némely közérdekű intézmény (vízvezeték, csatornázás, kövezés, világítás stb.) létesítése és fenntartása szempontjából a szabályrendeletek, illetőleg az engedélyokmányok értelmében, egyesektől követelhető járulékok és fizetések tárgyában a közigazgatási hatóságnak határozata elleni panasz felett a m. kir. Közigazgatási Bíróság dönt. Ugyanennek a törvénynek 18. §-a pedig kimondja, hogy a Közigazgatási Bíróság elé tartozó ügyek a rendes bíróság elé nem vihetők. A K. K. H. ö.-ban foglalt törvényes rendelkezések értelmében a községek (városok) által fenntartott vízvezeték után járó vízdíjak, mint közjogi jellegű szolgáltatások közadók módjára hajtandók be. A K. K. H. ö. 161. §-a értelmében pedig mindazok a szolgáltatások közadóknak tekintendők, amelyek közadók módjára hajtandók be. E szerint a vízdíj maga is közadó s amenynyiben már esedékessé vált, de ki nem egyenlíttetett, az idézett § értelmében valóságos köztartozás. A köztartozások fennállásának elbírálása és azok behajtása a K. K. H. ö. rendelkezései értelmében fokozatos fellebbvitel mellett közigazgatási útra tartozik. A kifejtettek szerint tehát T. nagyközség vízvezetéki szabályrendeletének az a rendelkezése, hogy „a vízdíjak polgári peres úton hajtandók be" ellentétben áll a törvénnyel és törvényerejű rendelettel, ennélfogva érvénytelen. A jelen ügyben sincs ennélfogva olyan érvényes jogszabály, amely a vízdíjnak, mint közjogi jellegű szolgáltatásnak behajtása tekintetében az eljárást a rendes bíróság hatáskörébe utalná. Következőleg a község (város) által létesített vízvezeték után járó vízdíj behajtására vonatkozó eljárás a közjogi (közigazgatási) jogviszonyból eredő követelésekre irányadó általános hatásköri szabály és különösen a K. K. H. ö.-nak rendelkezései (42. § stb.) értelmében a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. Mindezeknélfogva ebben az ügyben a rendelkező rész értelmében kellett határozni. (1938. dec. 12. — 1938. Hb. 49.)