Hatásköri jogszabályok és hatásköri határozatok tára XIII. kötet 1932-1936 (Budapest, 1940)
126 HATÁSKÖRI BÍRÓSÁGI HATÁROZATOK állott, hogy az alperes n.-i kastélyára felügyelt és a szobáit takarította. Az 1876 : XIII. t.-c. 4. §-a értelmében az, aki másnak háztartásában személyes és folytonos szolgálatokat egy hónapnál nem. rövidebb ideig bérért teljesít, házi cseléd. Minthogy a felperes által végzett belső szolgálatok tudományos előkészültséget vagy magasabb műveltséget nyilvánvalóan nem tételeztek fel és így az 1876 : XIII. t.-c. 3. §-ának a) pontja alá tartozó kivétel esete ezúttal fenn nem forog; továbbá, minthogy bére sem haladta meg a háztartási alkalmazottak szokásos díjazását, figyelemmel arra, hogy a 60 P bért a feleségével közösen vállalt szolgálati teendőkért mindketten együtt kapták; ennélfogva a felperest háztartási alkalmazottnak kellett tekinteni, akinek a megszolgált időre eső bérjárandóság iránti követelése az 1876 : XIII. t.-c. 115. §-a alapján a követelés öszszegére való tekintet nélkül a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. így tehát a jelen ügyben felmerült nemleges hatásköri összeütközést a közigazgatási hatóság hatáskörének megállapításával kellett megszüntetni. (1933. febr. 13. — 1932. Hb. 74). 96. Fuvaros kocsisának szolgálati viszonya. I. A gazda és a cseléd közötti jogviszony szabályozásáról szóló 1876 : XIII. t.-c. 1. §-ának második bekezdésében és az 1907 : XLV. t.-c. 1. §-ának első bekezdésében foglalt törvényes rendelkezésekből nyilvánvaló, hogy az említett törvényekkel szabályozott cselédszolgálati jogviszony egyéb feltételek mellett csak akkor létesül, ha a szolgálat kizárólag háztartásbeli vagy mezőgazdaság körüli személyes és folytonos teendők teljesítésében áll. A valamely iparüzem érdekében végzett segédi munkakör, mint nem a háztartás és nem a mezőgazdaság körül teljesített szolgálat a fenti törvények alá eső cselédi viszonynak nem minősíthető, hanem az az 1884: XVII. t.c, illetőleg az 1922 : XXIL t.c és a 9180/ 1920. M. E. sz. rendelet 2. §-a alá tartozó olyan munka-